Belföld

Már minden távozó orvos gondot jelent

Az első félévben sem csökkent érdemben a külföldre menő egészségügyi száma a tavalyi azonos időszakhoz képest; az egészségügyért felelős államtitkár jelezte, a probléma megoldása érdekében tárgyalásokat folytatnak az érdekvédelmi szervezetekkel - számol be róla a Magyar Nemzet.

Az újság pénteki cikkében felidézi: bár idén kevesebb egészségügyi dolgozó kérte ki a külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági bizonyítványt – az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal adatai szerint a tavalyi első félévi 929-cel szemben az idei első hat hónapban 878-an -, nincs érdemi csökkenés.

Zombor Gábor egészségügyi államtitkár a statisztikák kapcsán úgy fogalmazott: bár 2011 óta évente 40-50 fővel csökken az engedélyt kérők száma, maga az orvoselvándorlás jelensége nem szűnt meg, és továbbra is komoly szakemberhiányt eredményez.

Jelezte, a probléma megoldása érdekében tárgyalásokat folytatnak a Magyar Rezidens Szövetséggel és a Magyar Orvosi Kamarával. Emlékeztetett: az elmúlt időszakban a kormány olyan intézkedéseket – rezidens-ösztöndíjrendszer, 93 ezer főt érintő béremelés – hozott, amely a 2006-2008 között elindult folyamatot valamelyest lelassította. Hozzátette, látszik, hogy a fiatalok esetében az ösztöndíj utáni időszakra valamilyen megoldást kell kidolgozni, így már tárgyalnak egy szakorvosi minimumbér meghatározásáról.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint már olyan sokan elmentek az országból, hogy minden további távozás gondot jelent. Hozzátette, az új államtitkárság nyitott a tárgyalásokra, ami mindenképpen pozitív hozzáállásként értékelhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik