Belföld

Professzori szinten az Orbán-Simicska-háború

„Ideje volna felismerni, hogy egy miniszter kétes múltja foltot ejt az egész kormányon is” – írta a Professzorok Batthyány Köre, amely meg nem nevezve, de támadta Simicska Lajost és a Magyar Nemzetet is.

Az MTI-hez eljuttatott közleményében a Professzorok Batthyány Köre új jelenségnek nevezte a hazai égbolton, hogy a kormánypárti sajtó támadja a kormányt. „Olykor nem átall még a baloldali sajtóval sem egy gyékényen árulni. Ha segítőkészebben tálalnák a tényeket és a kritikát, a jelenséget akár a politikai elfogulatlanság térfoglalásaként is ünnepelhetnénk.”

A Magyar Nemzetre szabott üzenet után az elnökség „simicskázott”. Emlékeztetett arra, hogy elvben együtt örültek annak, hogy a családi gazdaságok esélyei javulnak, de most azt akarják elhitetni velük, hogy „a nagybirtokok jussának a megnyirbálása károkat okoz még a kis gazdaságoknak is”. Sajnos azonban nem tudják kiverni a fejükből, hogy „ez a vélemény a sajtóban is érdekelt nagybirtokosok érdekeit tükrözi”.

Mindezt a professzorok azzal magyarázzák, hogy „az erős emberek magánérdeke befolyásolhatja nemcsak a sajtóvéleményt, hanem a mindenkori kormánypolitikát is”. Ezért örültek volna, ha a kormányban a fejlesztési miniszter ellensúlyozza a korábban túlerőben lévő csoportok ellensúlyát, de „túl hangosak azok a rémhírek, amelyek a miniszter offshore-lovagi múltjáról és a bábáskodásával létrejött cégek viselt dolgairól szólnak, és túl halkak ezek cáfolatai. (…) Ideje volna felismerni, hogy egy miniszter kétes múltja foltot ejt az egész kormányon is”.

Az elmúlt időszakban őt ért támadásokról Seszták Miklós a Napi Gazdaságnak hétfőn azt mondta, hogy azok „kétségbeesett emberek reménytelen próbálkozásai, hogy letérítsék a kormányt arról az útról, amelyen elindult. Az ilyen kísérletek a múltban sem vezettek sikerre és most sem fognak”. A lap a miniszterelnökhöz közel álló, névtelen forrásra hivatkozva azt írta, a kormányfő legfontosabb elvárása, hogy Seszták végigvigye a szükséges változtatásokat. „A siker egyik fokmérője a kormányfő szemében, hogy a minisztert mennyire támadják, mert ez a miniszterelnök mércéje szerint azt jelenti, hogy Seszták Miklós halad előre és nem enged a reformokat ellenző üzleti körök nyomásának.

Orbán Viktor néhány hete megköszönte a Professzorok Batthyány Körének az elmúlt évtizedben végzett munkáját. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője akkor azt közölte, hogy a kormányfő kifejezte reményét, hogy a professzorok szervezete a jövőben is kitünteti bizalmával, és segíti a munkáját, hiszen a Professzorok Batthyány Köre “szellemi támogatást nyújt a magyar politika egészének”.

A polgári értékrendet valló egyetemi tanárok köre már korábban jelezte, hogy tekintélye, tudása és tapasztalatai alapján kész erkölcsi támogatást nyújtani „a polgári Magyarország megteremtését céljuknak tekintő, és azt hitelesen meghirdetni képes politikai pártoknak és politikusoknak”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik