Belföld

20 év után kilépett az MSZP-ből

Tittmann János, Dorog polgármestere nem kér támogatást az MSZP-től, és függetlenként indul az októberi önkormányzati választáson.

A város vezetője szerdán az MTI-nek azt mondta: “Embertelennek és erkölcstelennek tartom, hogy az MSZP kérésére pártdelegáltakra cseréljem azokat a képviselő-testületi tagokat, akiknek jó részével húsz éve együtt dolgozom, és jól működő baloldali önkormányzattá tettük Dorogot.”

A polgármester közölte, hogy kilépett a pártból, több képviselő-testületi tag felfüggesztette MSZP-tagságát, és együtt, függetlenként indulnak az őszi önkormányzati választásokon. Hozzátette: “Ha az MSZP nem kér az eddig bevált, kiegyensúlyozott és sikeres politikából, akkor mi nem kérünk az MSZP-ből.”

Tittmann János az MSZP-vel való szakítás okát abban jelölte meg, hogy a tisztújítás során leváltották az elnököt, aki a város pénzügyi tanácsnoka volt és széles társadalmi elismertséget élvezett, majd helyette Winkfein Csabát választották elnöknek, akit később a polgármesteri posztra is jelölt a párt.

“Az új elnök a bukott baloldal képviselője, annak a folyamatnak a megtestesítője, amelynek során az MSZP elvesztette társadalmi támogatását” – mondta Tittmann János, akit 2010-ben a szavazatok 66 százalékával választottak újra. Fideszes kihívója akkor a voksok 28 százalékát szerezte meg.

Winkfein Csaba az MTI-nek elmondta, szerették volna, hogy Tittmann János legyen a polgármesterjelölt, de város vezetője nem ült le velük tárgyalni, meg sem hallgatta a javaslataikat, majd közölte kilépését, illetve azt, hogy függetlenként indul a csapatával együtt.

Az MSZP dorogi elnöke hozzátette, a tagság ennek ismeretében egyhangúlag úgy döntött, hogy önálló polgármesterjelöltet állítanak, illetve mind a nyolc egyéni körzetben állítanak képviselőjelöltet.

“Célunk az elnökség és a tagság egyetértésével egy nyitott és fiatalos program megvalósítása, egy szervezetében és arculatában megújult helyi MSZP-vel fognak találkozni a választók” – jelentette ki Winkfein Csaba, az MSZP dorogi polgármesterjelöltje.

Fotó: MTI/Kovács Attila

MSZP – az utolsó kapcsolja le a villanyt?

Az MSZMP-ben a fénykorában 8-900 ezer párttag volt, a rendszerváltás előtt ez 2-300 ezerre olvadt. Amikor az „egypárt” MSZP-vé vált, ötvenezres párttagsága lett, ők léptek át (nem pedig maradtak tagok: az MSZP-be át kellett lépni egy papír aláírásával, amiről épp azért határoztak a pártban, hogy éles választóvonal legyen Kádár pártja és az új szocialista alakulat között). Ez az ötvenezres létszám fogyott le 30 ezer körülire (2011-ben is 33 200 volt a hivatalos létszám, bár ezt sokan a pártból is vitatták), A taglétszám körüli bizonytalanságot a tagdíjbefizetések körüli káosz okozza, mivel egyfelől nem mindenkinek kell fizetni, másfelől többen késnek a befizetéssel, de lehet, hogy a szocialisták sem akarnak teljesen tisztán látni, mert megrémülnének attól, ami kibontakozna előttük… Gyurcsány Ferenc (MSZP-s) színre lépésével volt egy nyolcezres gyarapodás, de ez eltűnt, és most már a DK-s Gyurcsány szipkázza el a szocialisták tagságát egyre-másra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik