Belföld

Schiffer: Orbán beszéde Gömböst, Mussolinit idézi

Az Orbán Viktor által a liberális demokrácia kérdésében felvázoltak erősen hajaznak a különböző 20-as-30-as évekbeli teóriákra – mondta az LMP társelnöke.

A miniszterelnök tusványosi helyzetértékeléséről Schiffer András az ATV reggeli műsorában azt mondta, Gömbös Gyula, Salazar, vagy akár Mussolini is megnyalná a tíz ujját, ha most ilyen okfejtéseket hallgathatna. Az ellenzéki politikus szerint az a fajta liberális demokrácia, amely Magyarországon 1989 után, vagy akár Oroszországban 1991 után kialakult, valóban megbukott, hiszen nagyon sok mindentől nem volt képes megvédeni az embereket.

Nem tudta megakadályozni a nemzeti vagyon elherdálását, az emberek elszegényedését. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy fel kellene adni a különféle szabadságjogokat, sőt. Közelebb kellene vinni az emberekhez a demokratikus intézményeket, erősíteni kellene a helyi közösségeket, a helyi gazdaságokat.

Az LMP társelnöke beszélt arról is, hogy az, amit Orbán a civilekről mondott, hasonló ahhoz, amit más autoriter uralkodók mondanak, például a fehérorosz Lukasenko, az orosz Putyin és a török Erdogan. Schiffer megjegyezte, bár az eddigiekhez hasonlóan most is vitázni ment Tusványosra, a fideszes vitapartnerek egyetlen érve az volt, hogy kétharmados többséget szereztek a választáson. Schiffer kérdésesnek nevezte, mennyire gondolja komolyan Orbán Viktor, amiket mondott, hiszen 1988 és 1990 között ő maga is Soros György pénzén pallérozódott, és a Fidesz is Soros pénzén építette ki hálózatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik