Belföld

Amerikai lett a magyar csodakés

A rákgyógyításban áttörést jelentő onkokés technológiáját a Waters Corporation vette meg.

A magyar találmányt fejlesztő MediMass Kft. jelezte, hogy az értékesítés érintette gyakorlatilag összes eszközét, beleértve a szabadalmi beadványokat, szoftvereket, adatbázisokat és a technológiához fűződő tapasztalatot, szakértelmet és munkaerőt. A koncepcionális fejlesztés szakaszában lévő Intelligens Kést (“iKnife”) a jövőben a műtétek közben, azonnali diagnózis felállításához lehet majd alkalmazni, onkokésnek azért nevezik, mert a későbbiekben alkalmas lehet operáció közben információt adni a vizsgált szövet kémiai jellegzetességéről, arról, hogy tartalmaz-e rákos sejteket.

Az iKnife, a Waters általi további fejlesztést követően lehetővé teheti, hogy az operáció folyamán a sebész minden esetben tökéletesen diagnosztizálni tudja és el tudja távolítani a rákos sejteket.

Az onkokést 2011 márciusban mutatták be először a nagyközönségnek. A magyar találmányra a Harvard Medical School és a World’s Best Technology azonnal felfigyelt, de a feltaláló már akkor jelezte, hogy találmánya akadozó finanszírozása miatt hazánk előnye jelentősen csökkent a nemzetközi tudományos versenyben.

A MediMass Kft. 2008-ban a SOTE-vel együttműködésben alakult magyar kutatás-fejlesztéssel foglalkozó kkv, amely Takáts Zoltán kutató találmányára épül, akinek öt magyar magánszemély közeli munkatársa és partnere volt a kezdetektől fogva. A tulajdonosi csoport az elmúlt években többször bővült, legutóbb a Euroventures IV. (JEREMIE társ-befektető) alapja csatlakozott több magánbefektetővel. Ennek eredményeként 2011-ben több körben mintegy 1-1,5 millió euróval megemelték a társaság alaptőkéjét. Ez lehetővé tette, hogy a kutatást elvigyék a prototípus fázisig, valamint megfelelő stratégiai partnert találjanak az engedélyeztetésig és üzleti felhasználásig. A társaságot mindvégig az alapítók irányították.

A Waters Corporationt több mint 50 éve alapították. Célja, hogy üzleti előnyöket biztosítson azon szervezeteknek, amelyek elsősorban laboratóriumi kutatómunkát végeznek olyan területeken, mint az egészségügyi szolgáltatások, környezetvédelem, élelmiszerbiztonság, vízminőség, fogyasztói termékek és magas hozzáadott értékű kémiai anyagok. A társaság árbevétele 2013-ban elérte az 1,9 milliárd dollárt. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik