Belföld

MSZP-tisztújítás lesz szombaton

A pártelnöki tisztségre Tóbiás József megbízott frakcióvezető az egyedüli jelölt.

Lezárul ma az MSZP-ben a felmenő rendszerű tisztújítás: a párt rendkívüli tisztújító kongresszuson választja meg vezetőit.

A budapesti tanácskozás zárt üléssel kezdődik, a jelenlévők először az országos testületek vezetőinek, köztük Mesterházy Attila lemondott elnöknek és Botka László választmányi elnöknek a beszámolóját hallgatják meg.

A több mint 330 szavazati jogú küldött titkos szavazással választja meg a párt vezető tisztségviselőit. Megválasztása után az új elnök – már nyílt ülésen – beszédet mond.

A pártelnöki tisztségre Tóbiás József megbízott frakcióvezető az egyedüli jelölt, az elnökhelyettesire pedig Gőgös Zoltán agárpolitikus. Az eddigi két alelnök helyett három lesz, a posztra hatan pályáznak. Az MSZP országos választmányának elnöki posztjáért egy jelölt, a testületet eddig is vezető Botka László indul.

A 14 tagú országos elnökség fennmaradó kilenc helyére 32 jelölt pályázik. Az alapszabály szerint az elnökség egyharmadának nőnek, egyharmadának 35 év alattinak kell lennie.

A rendkívüli tisztújítást azért kellett elrendelni, mert az európai parlamenti választás után Mesterházy Attila pártelnök, majd az elnökség több tagja is lemondott tisztségéről az április 6-i országgyűlési és a május 25-i európai parlamenti választás MSZP számára jelentős vereséggel végződő eredménye miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik