Belföld

MSZP: Tarlós orosz rulettezik a budapestiekkel

Aláírásgyűjtést kezd a fővárosi MSZP a 3-as metró mielőbbi felújítása érdekében - jelentette be az ellenzéki párt budapesti elnöke szerdán Budapesten.

Kunhalmi Ágnes a 3-as metró Nyugati téri bejáratánál tartott sajtótájékoztatón bírálta Tarlós István főpolgármester szerinte egymásnak ellentmondó nyilatkozatait a metróvonal állapotával kapcsolatban. Egyik nap azt mondja, semmi probléma, a másik nap “kínkeservesen elismeri”, ha nem lesz azonnal forrás, akkor tragédia is történhet – közölte. Úgy értékelte, Tarlós István és a főváros fideszes vezetése orosz rulettet játszik a budapesti emberek életével.

A politikus emlékeztetett arra, hogy kedden füstölés miatt leállították a metrót. Nem ez az első eset, de attól félünk nem is az utolsó. Ha nem kezdődik el a 3-as metró felújítása azonnal, akkor hatalmas problémák lesznek – tette hozzá. Az országgyűlési képviselő közölte, az aláírásgyűjtéssel az a céljuk, hogy képviseljék a metróval naponta utazó “hangtalan” embereket a “tehetetlen és tehetségtelen kormány és a tehetségtelen főváros” előtt.

Kunhalmi Ágnes elmondta, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter “egy tollvonással áthúzta” a fővárosra jutó fejlesztési forrásokat. Úgy fogalmazott, azok a külvárosi emberek, akik csak a 3-as metróval járhatnak munkába, sokkal többet érdemelnek, nekik nincs Audi A8-uk. “Én tudom azt, hogy a Fideszt nem érdekli a külvárosi lakosság” – mondta, megjegyezve, hogy tavasszal majdnem minden olyan kerületben baloldali győzelem született, ahol a 3-as metró halad.

“Tarlós szolgalelkű báb”

Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi frakcióvezetője szerint a BKV esetleges állami kézbe vétele nem oldja meg a műszaki problémákat, ezért nem is támogatják azt. Az állam nem jelent garanciát arra, hogy felújítják a metrót, az államosítással sokkal rosszabb lett az oktatás, a kórházak helyzete is – mondta.

Szerinte Tarlós Istvánnak azért kell mennie néhány hónap múlva, mert Budapest csak így tud megmaradni, ugyanis a főpolgármester “szolgalelkű báb”, aki Orbán Viktort szolgálja és nem a budapestieket.

Kérdésre válaszolva beszélt arról, 2010 előtt megtörténtek az előkészületek arra, hogy a 4-es metró befejezése után haladéktalanul elkezdjék a rekonstrukciót. Az állagmegóvás zajlik, de ma már azon túli felújítás kell; a síncsere egy-két évre jelenthet megoldást – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy 3-4 évre nem lehet elhalasztani ezt a beruházást.

Tarlós focis hasonlattal vágott vissza

A főpolgármester szerint illendő volna, ha az MSZP most hallgatna az M3-as metróról vagy inkább segíteni próbálna. Tarlós István közleményében azt írta: a szocialisták húsz éven keresztül, egészen 2010-ig “még problémafeltárás szintjén sem foglalkoztak” az 1976-ban épült M3-as metróval. “Ellenben itt hagyták az elszegényedett és eladósodott BKV-t és a lerongyolódott M3-as metrót források nélkül”.

A főpolgármester szerint az MSZP úgy viselkedik, mint “a kispadról bekiabáló focista, akit nemrég három öngól után cseréltek le”, a szocialisták saját mulasztásukból szeretnének hasznot húzni. Tarlós István azt kérte, ne akadályozzák, hogy a városvezetés tegye a dolgát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik