A toleranciát és a szimpátiát nem lehet kikövetelni, csak kiérdemelni. A legtöbbet tehát maguk a cigányok tehetnék azért, hogy javuljon a megítélésük; a társadalom elképesztően várja a pozitív csalódást.
Kezdjük a közepén: mi folyik Miskolcon?
Azt látjuk, hogy mostanra minden politikai erő megértette, hogy ami cigányok és gázsók együttélését jellemezte a városban, azon változtatni kell. Nem lehet mismásolni tovább, mindenki azt szeretné, hogy cigányügyben változás történjen. Sokáig igyekeztek semlegessé tenni ezt a kérdést: társadalmi felzárkózásról, szegény sorsúakról beszéltek. Úgy tűnik, mostanra ezt az udvariaskodó hangnemet félre lehet tenni, a helyi lakosok túlnyomó részben azt mondják: cigányügyben kell tenni valamit. De az egész országban elindult egy szemléletváltás, az erőltetett politikai korrektséget félre lehet dobni és beszélhetünk végre olyan dolgokról, amik eddig tabuk voltak.
Biztos ebben? Én azt látom-olvasom szerte a médiában, hogy a hangadók önfeledten rasszistázzák a rendőrkapitányt és durván megbélyegeznek mindenkit, aki nem hajlandó egy követ fújni velük.
Az a 100-150 véleményformáló értelmiségi, aki eddig meghatározta a közbeszédet cigányügyben, kétségbeesve érzékeli ezt a szemléletváltást. Valójában olyan ideológiai termékügynökökről van szó, akik soha nem vásárolnák meg a saját terméküket. Maguk sem hisznek abban, amit képviselnek. Nehéz elfogadniuk: amit kínálnak, nem eladható, nincs rá igény. A magyar társadalom előbbre jutását nem ezek a termékek szolgálják.
A baloldal választási vereségsorozata megmutatta, hogy nem lehet a végtelenségig olyan szövegeket szajkózni, amelyek szembemennek az emberek mindennapi tapasztalatával. De vajon mennyire hiteles Gyurcsányék hirtelen jött megvilágosodása?
Várható volt, hogy előbb-utóbb valamelyik baloldali párt felrúgja a közmegegyezést ebben a végletekig tabusított kérdésben. Bármely másik baloldali párt megtehette volna, talán Gyurcsány politikai éleslátását dicséri, hogy pont a Demokratikus Koalíció vállalta fel ezt elsőként. Annyiban szerintem őszinte a dolog, hogy most már önmaguknak is beismerik: ahogyan eddig próbálták eladni a magyar valóságot a választóknak, az tovább nem folytatható. Persze akkor lenne mindez hiteles, ha nem többszörösen lejáratódott emberek adnák hozzá az arcukat. Róluk ugyanis nehéz elhinni, hogy nem a politikai haszonszerzés miatt kommunikálnak másképp.
Mi a baj a korábbi szemlélettel?
Iszonyatosan elméletiek vagyunk. Azt hisszük például, hogy cigány és nem cigány gyerekek összezárva egy szebb világot építenek majd, miközben a háttérben az Örömóda zeng és uniós lobogókat feszít a szél. Ez nem így van. Cigány és nem cigány gyerekek összezárva esélyt kapnak arra, hogy megismerjék egymást. De ha a cigány gyerek eljátssza azt az esélyt, hogy őt már iskoláskorban tisztességesnek tartsák, akkor a 12 éves osztálytársa nem azért fogja utálni a cigányokat, mert az apjától azt hallja otthon, hanem mert egy héten kétszer veszik el a szendvicsét az iskolában. Ezek elképesztően valós dolgok, több száz településen történnek meg a hét bármelyik napján. Persze nem mindenütt. Kinek a dolga lenne elmagyarázni annak a fiúnak, hogy hogyan kell együtt élni? Hogy az összes előítélet, amit a szüleivel szemben a társadalom megfogalmaz, az már egészen kis korban, őáltala is visszaigazolást nyerhet…
Erős mondatok.
Ez a valóság. De ha valaki kimondja, mindenki azonnal megijed, hogy húha, most radikális dolgokról beszélünk. Évek óta szeretném elérni, hogy minden olyan településen, ahol van cigány kisebbségi önkormányzat, mérjük le, hogy az adott településen mennyi a legalább 20 évet betöltött cigány férfiak és nők átlagos iskolai végzettsége. Senki nem meri megcsinálni, senki nem meri még csak felvetni sem. Háromhetes munka lenne körbekérdezni és az adatokat összegezni. Kijönne, hogy a cigányok által elvégzett iskolai osztályok száma átlagosan – saccolok, ne legyen igazam – 7,2. Ha ezt megtennénk, egy komoly méregfogat húznánk ki: senki nem vitathatná el a továbbiakban, hogy tenni kell azért, hogy a cigány emberek bent maradjanak az oktatásban és a lehető legtovább jussanak. Az alacsony végzettség a legfőbb oka a cigányok egészen magas munkanélküliségének.
„Öngyilkos hozzáállás, hogy követelem a jogokat, miközben semmit nem teszek érte, hogy önként felkínálja a másik oldal. Az úgy nem megy, hogy előbb összeveszek a többségiekkel, utána meg szidom őket, mert nem elég befogadók.”
Vannak szociológusok, készülnek kutatások…
Jóformán feleslegesen. 2000-es, 2003-as felméréseket idézünk 2014-ben? Azt mondom, ültessünk be 50 szociológust egy autóbuszba, vigyük le őket Miskolcra és nézessük meg velük, hogyan élnek ma valójában a cigányok. Töltsenek egy hetet Ózdon, Girincsen vagy Gadnán. Ott kiderülhet, hogy teljesen felesleges bármit is elolvasni Aronsontól az erőszak természetéről, ha az nem értelmezhető egy borsodi járás közepén. Van egy rakás tehetséges cigány gyerek Borsodban, Nógrádban, Szabolcsban, akikből azért nem lesz az országnak építő, adófizető állampolgára, mert még mindig ott keressük a megoldást, hogy szociológusok mit írtak le 30 éve. Lerágott csont, hogy a cigányok kimaradtak a földosztásból. Ez valóban így van. De ez nem válasz arra, hogy sok településen a cigányok miért nem művelik a saját kertjüket, hogy miért verik meg a tanárt, a mentőst. Ki kell lépni Budapestről és megnézni a valódi Magyarországot, a Mónika-show Magyarországát.
Tegyük fel: kimentek, megnézték. Utána hogyan lehet érdemben javítani a helyzeten?
Az erőforrások a többségi társadalomnál vannak, ez vitathatatlan. Két dolgot lehet csinálni. Az egyik, amit a jogvédők, polgárjogi aktivisták tesznek: tüntetni, az asztalra csapni, még többet követelni. A másik, ami kevésbé látványos és rengeteg türelem kell hozzá: kiérdemelni. Az úgy nem megy, hogy egy faluban összeveszek a többségiekkel, utána meg szidom őket, mert nem elég befogadók. Öngyilkos hozzáállás, hogy követelem a jogokat, miközben én saját magam nem teszek semmit érte, hogy önként felkínálja ezeket a másik oldal. Zalaegerszegen nőttem fel. Történhetett ebben az országban bármi Olaszliszkán vagy Tatárszentgyörgyön, senki nem engedte, hogy az én nem cigány szomszédom megharagudjon rám vagy fordítva. Mindig a saját közösségünkre kell koncentrálni, függetlenül az országos történésektől. Ha cigány és nem cigány érti ezt, akkor vigyáznak arra a békére, amit megteremtettek maguknak.
Következetesen cigánykérdésről beszél. Ezek szerint nem szegénykérdés van?
Ezt komolyan kérdi? Ön szerint, ha az emberek választhatnak, hogy egy gazdag cigány vagy egy szegény gázsó költözzön a szomszédjukba, melyiket választanák? Az az igazság, hogy a többségi társadalom másnak látja a cigányokat, tart a cigányoktól, és elsősorban nem a média miatt. Ha holnap lekapcsolnák az internetet, a tévét, a rádiót, az emberek ugyanazt gondolnák a cigányokról. Azért, mert ott élnek a szomszédban, a faluban, velük utaznak a buszon, a vonaton. Nem a média alakítja a cigányokról kialakult képet, hanem maguk a cigány emberek. A cigány embereknek kell változniuk ahhoz, hogy meg tudják változtatni maguk körül az elő- és utóítéletes társadalmat. Szerencsére látunk biztató példákat: ahol például az egyház vagy egy hiteles polgármester megfogja a helyi cigány közösséget, ott igenis komoly változás tapasztalható. Uszkán egy cigarettacsikk nincs eldobva az utcán, Cserdiben megszűnt a lopás, este is ki lehet menni az utcára, a cigány polgármester tanulásra biztatja a cigánylányokat. Fontos megmutatni: érdemes a közösségben önmagunkért tennünk.
Egyéni felelősségről beszél, honnan is olyan ismerős ez…
Az elméleti filozófusok elvárják a többségi társadalomtól, hogy mindenkihez ugyanolyan bizalommal, megértéssel közeledjen, holott az ember evolúciósan nagyon nem így működik. Még Tóta W. Árpád is megírta, hogy az ősember, miután háromszor telehányta a barlangot a galócától, negyedszerre úgy döntött, hogy piros gombát a jövőben nem eszik. Nagyon komoly felelőssége van mindenkinek abban, hogy cigányként mit követ el, mit mond. Minden egyes cselekedete kihat ugyanis az összes többi cigány ember jövőjére, esélyeire, lehetőségeire. Magyarország a Titanic állapotában van, túl vagyunk a jégheggyel való találkozáson. Az a kérdés, hogy a 3200 településből mennyi fog megmaradni, ők a hajó utasai. Szombat délután fél öt van, ebben a pillanatban Borsodban 300 cigány fiatal gondolkodik azon, kitől és milyen módon szerzi meg a drogra valót. Sokan biztosan lebeszélik majd magukat a bűncselekményről, de ha csak 3 bekerül másnap a rendőrségi hírekbe, az a teljes magyarországi cigányság megítélését visszaveti.
„Nem a média alakítja a cigányokról kialakult képet, hanem maguk a cigány emberek. A cigány embereknek kell változniuk ahhoz, hogy meg tudják változtatni maguk körül az elő- és utóítéletes társadalmat. Szerencsére látunk biztató példákat.”
Honnan ez a világjobbító szenvedély, ami állandóan fűti? Mi mozgatja?
Azt látom, hogy a társadalomnak borzasztóan nagy szüksége van rá, hogy ne csak a kocsmai cigányozásban élje ki magát.. Azt látom, hogy ahol őszintén és értelmesen lehet beszélni a cigányügyről, az felszabadít a görcsök alól. Meg akarom mutatni, hogy lehet ezt gyakorlatias szemlélettel, hitelesen csinálni, közben egy egészséges, építő jellegű kritikával viseltetni a cigányság iránt. Jelenleg a társadalom nem érzi azt, hogy a kormány bármit is elvárna maguktól a cigány emberektől. Hatalmas paradoxon: soha nem voltak ennyire elutasítóak a cigányokkal a többségi társadalom tagjai, soha annyian nem írták le az interneten, „az én adómból egy forintot se a cigányoknak”, ugyanakkor soha nem várta annyira a többségi társadalom azt, hogy pozitívan csalódjon a cigányokban. Nem Mága Zoltánban meg Caramelben, hanem a szomszédjában, a munkatársában. Nem Martin Luther Kingekre van szükség, hanem sok-sok pozitív tapasztalatra a hétköznapokból.
