Az Együtt-PM pártszövetség az önkormányzati választás után módosító javaslatokat nyújt be a választásokat érintő jogszabályokkal kapcsolatban, és ezeket “pontról pontra” az EBESZ jelentése és az önkormányzati választás tapasztalatai alapján fogalmazzák meg. Az ellenzéki pártszövetség szombati, az MTI-nek küldött közleménye szerint a Fidesznek már papírja is van arról, hogy tisztességtelenül nyert április 6-án.
Amint arról beszámoltunk, az EBESZ komoly kritikát fogalmazott meg az áprilisi országgyűlési választásokkal kapcsolatban. Megfigyelőik jelentése szerint súlyosan lejtett a pálya a Fidesznek, így a kormánypártok jogosulatlan előnyhöz jutottak. Erről itt olvashatnak részletesen.
Az Együtt-PM szerint a kormány nem hagyhatja figyelmen kívül az EBESZ-jelentést: az Európai Unió tagállamaként nem lehet egyszer az EBESZ-ellenőrzés szükségességét elismerni és EBESZ-misszióban részt venni Ukrajnában, máskor pedig legyinteni ugyanannak a szervezetnek az aggályaira.