Belföld

Lépfene: kihallgattak két gyanúsítottat

Vizsgálják mások felelősségét is az ügyben. Már nyolcan vannak kórházban a fertőzés miatt.

Kihallgatott a rendőrség két gyanúsítottat a tiszafüredi lépfenefertőzés ügyében ártalmas közfogyasztási cikkel való visszaélés miatt indult eljárásban.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szombaton megjelent tájékoztatásában azt írta: a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az elmúlt hetekben a Tiszafüred külterületén lévő állattartó telepen elpusztult, levágott, majd feldolgozott szarvasmarha húsát a tulajdonosa eladta egy közétkeztetéssel is foglalkozó tiszafüredi vállalkozónak. A nem hivatalos úton értékesített hús nem esett át a szükséges hatósági húsvizsgálaton az eladás előtt. A jelenlegi adatok szerint a hús lépfene-betegséggel lehetett fertőzött, amitől többen is megbetegedtek – olvasható a közleményben.

A megyei rendőr-főkapitányság nyomozói az adatgyűjtést és tanúkutatást követően már két gyanúsítottat kihallgattak, és vizsgálják mások felelősségét is az ügyben.

Ahogy arról beszámoltunk, a lépfene miatt már nyolcan vannak kórházban. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter is megszólalt az ügyben. A tárcavezető azt mondta, a “nagyon sajnálatos” tiszafüredi eset emberi gondatlanságból ered, és a törvény teljes szigorával kell eljárni az ügyben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.