Belföld

Jön az orosz hitel

Jövőre vesszük fel a paksi atomerőmű bővítéséhez igényelt 10 milliárd euró első részletét.

A paksi erőmű fejlesztésének finanszírozásához jóváhagyott hitel először a jövő évi költségvetésben jelenik meg, az idei büdzsét nem terheli – mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke pénteken az MTI-nek.

Hozzátette: az idén a 10 milliárd eurós hitelből nem vesznek fel egy fillért sem, mivel a szabály az, hogy az aktuális lehívás előtt hat hónappal kell értesíteni az orosz felet a felvenni kívánt összegről. Ez a mai dátumhoz képest is csak 2015 januárban lenne.

Első körben a felkészülésre 

Tájékoztatása szerint az értesítés az első összegről a jövő évi költségvetési törvényjavaslatban fog megjelenni, azt a KT véleményezni fogja, és a zárószavazáshoz való hozzájárulásában is minősíti.

A konkrét költségekről elmondta: a jövő évi büdzsét annyiban terheli majd, amennyit a kormányzat az előkészítő munkákkal kapcsolatban felvesz. “Ez nagyságrendileg nem meghatározó terhet jelentő tétel a költségvetésben” – fogalmazott.

A hitelnek 2026-ig a költségvetési hiányra semleges hatása lesz, az államháztartás adósságállományát pedig az évente lehívott összegekkel növeli majd. A tőketörlesztés 2026-ban indul, addig az adósságszolgálat és a rendelkezésre állási díj jelenik meg a költségvetési kiadások között. Kiemelte azt is, hogy a paksi hitel kamata az átlagos piaci kamatoknál alacsonyabb. Szavai szerint a magyar gazdaság teljesítménye reményeik szerint 2016 után tovább javul, így “ez egy könnyen teljesíthető, kezelhető dolog” – mondta.

Kovács Árpád ismertetése szerint az államadósságot a tőketörlesztés megkezdéséig, azaz 2026-ig olyan szintre lehet csökkenteni, ami ezt a tőketörlesztést is elfogadhatóvá tudja tenni. Véleménye szerint a szerződés könnyen áttekinthető, és egyszerűen megfogalmazott dokumentum.

Necces évben nem kérnénk pénzt

Kitért arra is, hogy a KT sem az energiapolitikai, sem a környezetvédelmi, sem a gazdaságpolitikai összefüggéseit nem vizsgálja a hitelszerződésnek, mert ez nem a hatásköre. 

Kizárólag azt vizsgálják majd meg évről évre, hogy a paksi hitel az adósságszolgálat szempontjából jelent-e olyan terhet, ami az adósságszabály megsértését jelentené. Kovács Árpád közölte: ha egy későbbi évben a felvenni tervezett összeg az adósságszabály megsértéséhez vezetne, akkor azt is megtehetik, hogy abban az évben nem kérnek pénzt.

Megjegyezte azt is, hogy a paksi hitel a korábbi 20 milliárd forintos IMF-hitel fele.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik