Belföld

Uniós bukta jöhet

Ahelyett, hogy az Orbán-kormány ígérete szerint csökkenne az iskolaelhagyók aránya, a 2010-es szintről több mint egy százalékkal nőtt – írja a Népszabadság. Ha nem sikerül javítani, fejlesztési pénzeket bukhatunk.

Egyre aggasztóbb a korai iskolaelhagyók három éve történő növekedése. A 2010-es 10,5 százalékról 2013-ra 11,8 százalékra nőtt az EU-ban használatos arányszám. Ez azt mutatja meg, hogy a teljes lakossághoz képest milyen arányban áll azon 18-24 éves fiatalok száma, akik sem szakmunkásvégzettséggel, sem érettségivel nem rendelkeznek, és a megkérdezésüket megelőző négy hétben nem is vettek részt képzésben – derül ki a Népszabadságból.

2011-ben az Orbán-kormány azt vállalta, hogy ezt az arányt 10 százalékra csökkenti 2020-ig. Az unióban Málta, Spanyolország, Portugália és Románia a sereghajtó, akik nagyon lerontják az átlagot, így Magyarország még e felett képes teljesíteni. Ezekben az országokban azonban más a képzés szerkezete, és a képzetlen munkaerőt felszívja a turizmus, illetve a családi gazdaságok.

2014-ben az unióban új költségvetési ciklus indul. A brüsszeli fejlesztési források pedig csak akkor lesznek elérhetőek, ha az általunk vállalt ajánlásoknak megfelelünk. Az unió pedig már 2012-ben jelezte, hogy a korai iskolaelhagyók tekintetében lenne dolga a kormánynak. Ha a szigorú monitoringrendszeren keresztül Magyarország nem tudja bizonyítani, hogy erőfeszítéseket tesz az ügyben, akkor 2016-ban szankcióra számíthatunk, és elbukhatjuk a fejlesztési pénzeket.

Romokban a szakoktatás (is)

Miközben a kormány már négy éve a munka alapú társadalmat építi minden elképzelhető eszközzel,hihetetlenül alacsony a szakiskolai, szakmát adó iskolákban tanulók aránya Magyarországon. A középfokú oktatásban tanulók aránya 26,2% az összes tanulóhoz képest – összehasonlításképp Olaszországban ez a szám 60%, Belgiumban 72,8%, Dániában 46%, Romániában 63%, csak Litvániában 28,4%.

A felmérések alapján ennek oka a rossz oktatás, de nem segít az sem, hogy a szakmák sokszor öröklődnek, azaz festő-, burkoló-, parkettás dinasztiák jönnek létre. A szakiskolákban a legmagasabb a pedagógiai végzettség nélkül tanítók aránya, és általánosságban az a trend, hogy a tanulók négy év alatt inkább felejtenek, mint gyarapodnának tudásban az általános iskolához képest (!).

A romákat mindenki szakképzésbe küldené, ehhez képest ők úgy állnak ott rossz, elavult tudással az iskola végén, hogy még a munkaadói diszkriminációval is meg kéne küzdeniük. A szakmát tanuló tizedikesek gyakran még hatodikosok szintjét sem tudják megütni a felméréseken. A kormány próbál változtatni, de az intézkedések hatása csak évek múlva lesz érezhető, írja a hvg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik