Belföld

Iskolagyümölcs-program: egy cég szüretelhet Fejér megyében

Ahogy tavaly, úgy idén is áll a bál az iskolagyümölcs-program miatt. A Fejér megyei iskolákba eddig szállító helyi termelők arról tájékoztatták a Hír24-et, hogy az idei pályázatról szinte mind kiszorultak. A csalódott beszállítók úgy tudják, a Fejér megyei tankerülethez tartozó állami iskolák döntő többségébe egyeten cég szállíthat majd, a győri székhelyű Matész-Fruct Kft.

A Matész-Fruct Kft.-ről először tavaly december 13-án hallhattunk, ekkor derült ki, hogy ők nyerték meg a Vidékfejlesztési Minisztérium kommunikációs tenderét, A cég 69,5 millió forintot kapott a 2013/2014. évi iskolagyümölcs-program népszerűsítésére.

Néhány hónappal ezután a vidékfejlesztési miniszter az eddigi beszállítók szerint meglehetősen váratlanul úgy döntött, hogy átírja az iskolagyümölcsös pályázat egyes részleteit. Fazekas Sándor a 2012-es VM-rendelet módosításával április 29-ével bevezetett egy új szabályt, amely szerint ha a termelőktől azonos pontszámú pályázat érkezik, akkor a fenntartónak azzal kell szerződni, aki a legkorábban adta be az anyagát.

“A sorrendállítás során első helyen azonos pontszámot elérő kérelmezők közül a fenntartó a szerződéskötési ajánlatot korábban benyújtó kérelmezővel köti meg a megállapodást” – áll a módosított VM-rendeletben.

Megkerestük a VM-et, hogy megtudjuk Fazekas Sándor miniszter miért tartotta fontosnak bevezetni ezt a szabályt. A tárca az alábbi választ küldte:

“Az a feltétel, miszerint a fenntartónak a megállapodást az azonos pontszámot elért szállítók közül a szerződéskötési ajánlatot korábban benyújtó szállítóval kell megkötnie, azért került a rendeletbe, mert olyan egyértelmű, objektív és ellenőrizhető feltételt kellett találni, amely nem teszi lehetővé, hogy a fenntartók döntését a szállítók bármilyen módon befolyásolják.”

“Egy iskolám se maradt”

A rendeletmódosítás vihart kavart a Fejér megyei termelők körében, különösen azután, hogy arról értesültek: iskoláikat, ahová eddig szállítottak, jórészt elveszítették. “Egy iskolám se maradt. Az állami iskolák döntő többségével a Matész-Fruct Kft. szerződik, ők valahogy mindenkit be tudtak előzni” – panaszkodott az egyik vesztes termelő. Egy másikuk szintén el volt keseredve, mert ő sem tudott befutni, pedig már évek óta szállít a program keretén belül.

Lampert Gyöngyi, a Matész-Fruct Kft. ügyvezetője viszont azt mondja, neki nincs tudomása arról, hogy mindenkit beelőztek volna. “Megítélésem szerint figyeltük a pályázati kiírásokat, amely megjelenése után profi csapatunk gyorsan és szakszerűen összeállította a pályázati anyagot, majd benyújtották, ahogy azok elkészültek. Tudomásunk éppen annyi volt, mint minden más gazdálkodónak ezen a területen. Hozzáteszem, hogy sajnos gyorsaságunk és szakszerűségünk ellenére is sok helyen veszítettünk” – reagált a kritikákra Lampert, aki azt viszont már nem árulta el, hogy Fejér megyében hány helyen nem nyertek.

A Földművelésügyi Minisztérium a KLIK-hez irányított minket a Fejér megyei pályázatokkal kapcsolatban, a nyertesekről ugyanis ők tudnak bővebb tájkoztatást adni. A KLIK-et előző hét csütörtökön kerestük meg, ám azt azóta sem erősítették meg, hogy Fejér megyében az összes iskolával a Matész-Fruck Kft. szerződhet. Válaszukat várjuk, amint megérkezik, közöljük.

A pályázatban kiemelt szempont volt, hogy a beszállító székhelye vagy fióktelepe az adott megyében legyen. Itt határidőként a 2014. január elsejét jelölték meg, vagyis ennél a tételnél az kaphatta meg a maximális pontszámot, akinek január elsején már volt fióktelepe vagy székhelye a megyében.

Ennek kapcsán a vesztesek azt furcsállják, hogy a Matész-Fruct Kft. csak rövid idővel a határidő előtt, 2013. december 11-én bővítette ki fióktelepeit, és vette fel közéjük a Fejér megyei Mányt.

Lampert Gyöngyi kérdésünkre, hogy miért épp 2013 végén döntöttek úgy, hogy bővítik telepeiket, azt mondta: “Társaságunkhoz akkor több új tag is csatlakozott, akik a társaság tevékenységéhez kapcsolódó gazdasági tevékenységüket különböző székhelyeken folytatják, amely székhelyek a Matész-Fruct Kft. fióktelepeiként bejegyzésre kerültek társaságunk cégadataiban.”

600 milliós követelésállomány

Lampert Gyöngyi körül nem a Matész-Fruct Kft. az első ilyen jellegű vállalkozás. A termelők egy bizonyos Pannonker-Tész Zrt.-t emlegettek, amely tudomásuk szerint Lampert Gyöngyi férjének, Lukács Róbertnek az érdekeltsége volt, és eléggé eladósodott. Mikor erről a társaságról érdeklődtünk, Lampert Gyöngyi közölte, hogy Lukács már nem a férje, elváltak.

A cégadatokból kiderül, Lukács ebben a cégben a vezérigazgatói posztot töltötte be. A cégről az utolsó elérhető mérlegadatok 2011-esek, az azt követő időszak pedig jórészt homályba vész. A társaság ellen jelenleg felszámolási eljárás van folyamatban.

A 2007-ben alapított cég életében a 2011-es egy kifejezetten sötét év volt: a társaság kötelezettsége ebben az évben 577 millió forint volt, nettó árbevétele viszont ennek a felét sem tette ki. Ugyanakkor ez a meglehetősen sikertelen 2011-es év sem törte le a vezérigazgató-vállalkozó kedvét, épp ellenkezőleg. Lukács Róbert Lamperttel és másokkal karöltve 2011 végén új céget alapított, így született meg a Matész-Fruct Kft.

Lampert Gyöngyi arra a kérdésünkre, hogy mi lett a Pannonker-Tész Zrt. majdnem 600 millió forintra rúgó kötelezettségével, tudták-e rendezni, nem adott választ. Mint mondta:

“Ezen társasággal kapcsolatban érdemi tájékoztatást adni nem tudok, figyelemmel arra, hogy a társaságnak az ügyvezetésében nem vettem részt, arra rálátásom nem volt. Az általam vezetett Matész-Fruct Kft. és a Pannonker-Tész Zrt. két, egymástól független, önálló jogi személy.”

Korábbi cikkeink az iskolagyümölcs-programról:

Iskolagyümölcs-mutyi: maffiamódszerekre panaszkodnak a kistermelők

Iskolagyümölcs-mutyi: megszereztük a furcsa szerződést

Döntött a KLIK: mégse lesz iskolagyümölcs-mutyi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik