Belföld

Közgyűlés Vásárhelyen: Havasi – Havránek szócsata a választási csalásról

Vásárhely24

2014. 06. 13. 17:07

Lázár János miniszterként köszöntése, és az I világháborús emlékezéssorozat programjain kívül választási csalásról is szó volt napirend előtt.

Közgyűlés és közmeghallgatás kezdődött Vásárhelyen pénteken ebéd után. Díszközgyűlésen három óvodapedagógusnak, Bozókiné Szabó Ildikó Máriának, Orbán Jánosnénak és Tápai László Albertnének adták át a Hódmezővásárhely Nevelésügyének Szolgálatáért kitüntetést.

Lázár, mint minszter

A rendes közgyűlésen elsőként Lázár Jánost köszöntötték kis zenei műsorral, aki miniszterként elsőként vett részt a testület ülésén. Elmondta, nemcsak a városért, az országért és a nemzetért fog dolgozni Orbán Viktor kormányában, ahol eddig nem látott lehetőségeket lát a nemzet fejlődésére. Megmarad hű vásárhelyinek azonban és képviselői munkáját változatlanul a legfontosabbnak tartja.

Elmesélte, június 6-i beiktatása különösen fontos állomás életben, így a ceremóniára igyekezve döntött úgy, hogy megkeresi Kossuth 1867 május 22-én Deáknak írott levelét. A Cassandra levélként ismert dokumentumot mindegyik, több mint 1000 munkatársának megküldte, ajánlván a elkövetkezendő mindennapi munkához. A miniszter a levél másolatát dolgozóasztalával szemben irodájába is kirakatta.

Mucsi László a műszaki iroda vezetője ezúttal is beszámolt a városban és környékén folyó 16 beruházásról, melyek több mint 10 milliárdból valósulnak meg. Az eddigi projektek közül is kiemelkedik a Jókai utca újabb szakaszának felújítása, ami már megkezdődött. A Szántó Kovács és Mártélyi út közötti szakasz szeptemberre készülhet el.

100 év emlékezete

Napirend előtt még elhangzott, a város az országos példát követve évről-évre megemlékezik a I világháború kitörésére és eseményeire. 2015-ben például a hadszínterekre és a háború vásárhelyi áldozataira emlékezik majd a város. Lázár János azt javasolta a testületnek, akár saját erőből is, újítsák fel a város és környékének emlékoszlopait, tábláit.

A Tornyai múzeum szervezésében gyűjtést szerveznek ahová várnak minden emléket, relikviát a világháborúval kapcsolatban, melyet aztán kiállításba rendeznének. A témában felszólaló-jegyet kért Hegyi Endre vásárhelyi fényképész akinek hatalmas gyűjteménye van korabeli fotókból. A fényképek a vásárhelyi katonákat, családokat, a frontot, csatákat, és külhoni katonasírokat ábrázolnak. A fotókat városrészenként válogatná, albumba rendezné, kiállítaná és egy kiadványban megjelentetné, ehhez pedig a város támogatását kérte.

Elhangzott még, az utóbbi időben négy testvérvárosba kapott meghívást városi delegáció, és mindenhol a további gyümölcsöző együttműködésre kérték a delegációt. Torda mellett, Hechingenbe és Kelmébe, múlt héten pedig Lengyelországba utazott küldöttség. A külföldi utakon a város kultúrája is útra kelt, a Kankalin (Torda) és az Árendás néptáncegyüttes (Kelme) mellett, Lengyelországba a Rockefeller zenekar utazott a küldöttséggel, akik egy fesztiválon léptek fel.

Havasi – Havránek riposzt

Dr Havasi Katalin (Fidesz) felszólalásában kiemelte, az országban egyedülálló módon pár nap múlva a diákok nemcsak a bizonyítványt mutatják meg otthon, de szüleik az egész évben folyó, gyermekük egészségi állapotát, fittségét mérő összegzést is kézhez kapják.

A képviselőasszony ezután kérdést intézett Havránek Ferenchez (Zöld Baloldal). Elmondta, egy helyi hírportálnak Havránek Ferenc arról számolt be, hogy beidézte a Csongrád Megyei Rendőrkapitányság az áprilisi választásokon felmerül csalással kapcsolatban. Később a Facebook-on azt írta, a rendőrség kihallgatta és rabosította. Idézte a rendőrség közleményét, melyben arról írnak, egy vásárhelyi képviselőjelöltet hallgattak ki a választásokat érintő bűncselekmény gyanúja miatt. Megalapozott a gyanú arra, hogy a közleményben szereplő jelölt legalább nyolc őt ajánló állampolgár adatai egy másik jelölt részére átadta. Havasi Katalin azt kérdezte, kihallgatta és rabosította-e a rendőrség Havráneket, illetve azonos-e a közleményben szereplő jelölttel.

Havránek Ferenc válaszában kitüntetőnek nevezte képviselőtársa figyelmét. Elmondta egy része valóban igaz, de saját rabosítása kapcsán nem volt ennyire aktív a képviselőasszony. Kiemelte, a rendőrség kihallgatta, lefotózta nyilvántartásba vette. Egy másik párt ajánlói között találtak nyolc olyan személyt aki őt is ajánlotta. Őket szintén kihallgatták, de ezt aggályosnak tartja. A kihallgatottak azonban azt mondták, Havránek ajánlóíveit írták alá. A rendőrség nem azt mondta, hogy átadta ezeket az íveket, hanem azt hogy átadhatta.

Havránek Ferenc ezek után azt firtatta, hogy szerzett erről tudomást Havasi Katalin, hacsak nem ismeri a szervezőt, ebben a véleménye szerinti koncepciós eljárásban. Honnan került a képviselőasszony kezébe az az adat, ami csak a rendőrségnél fellelhető, kérdezett vissza Havránek.

A Vásárhelyi Hírek hírportál a napokban megkérte a rendőrség tájékoztatását és megkérdezte a képviselőt,  amiből kiderült a másik gyanúsított Tóth Ernő (a Kisgazdapárt és a Magyar Igazság és Élet Pártja jelöltje volt) ajánló ívein nyolc aláírás azonos az ő ajánló ívein található nevek közül. A másik jelölt, akit a rendőrség szintén gyanúsítottként hallgatott ki, 2014. február 27-én adta át a hamis választói ajánlásokat tartalmazó ajánlóíveket a választási iroda számára. A nyomozás a Csongrád 04 Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság feljelentése alapján indult. Mindkét gyanúsított tagadta a bűncselekmény elkövetését, egyikőjük a gyanúsítás ellen panasszal élt – idézte a rendőrségi választ a Vásárhelyi Hírek.

Tóth Ernő egyébként a ezen a közgyűlésen jelen volt, Havránek Ferenc mögött foglalt helyet és beszélgettek is.

Dr. Havasi Katalin válaszában elmondta, mindössze két tisztességes igent várt volna a két kérdésére.  Hangsúlyozta, tisztességes ember ebben az esetben megköveti ellenfeleit, azokat akit megvádolt a koncepciós eljárással, őt magát és Lázár János akkori jelölt-ellenfelét.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.