Belföld

Államtitkár lett, aki Lázárt milliós útjain kísérte

Sonkodi Balázs már két éve dolgozik politikai tanácsadóként a Miniszterelnökségen, most ő lett a stratégiai ügyekért felelős államtitkár.

Sonkodi Balázs 2012-ben röviddel azután került a Miniszterelnökséghez, hogy Lázár János lett az államtitkár. Nem akkor dolgoztak először együtt: Lázár hódmezővásárhelyi polgármestersége idején egészségügyi szakmai tanácsadójaként segítette a fideszes politikust. Sonkodi tagja a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. felügyelőbizottságának is – számol be az Index.

A sajtóba az utóbbi hetekben nem emiatt került be a neve, hanem azért, mert ő volt Lázár János egyik útitársa azokon az utakon, melyeken csaknem kétmillió forintba került a szállásuk összesen hét nap alatt. Ez az Origo munkatársa által indított perben derült ki. Nem sokkal a luxusutakról készült cikk megjelenése után menesztették a portál főszerkesztőjét. Sáling Gergő nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy politikai okok miatt kellett távoznia posztjáról.

Az oldaltól azóta több újságíró távozott, többek közt a hírek és a videorovat szerkesztői, illetve a Lázár-cikkek szerzője is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik