Belföld

Áder 950 grammot fogott Sukorón

A köztársasági elnök második helyen végzett a horgászat nagyköveteinek versenyén. Többek közt Besenyei Péter műrepülővel, Cseh László úszóval és Trokán Péter színművésszel mérte össze a tudását.

Áder János köztársasági elnök – mint a horgászat nagykövete – részt vett a Horgászat nagyköveteinek második alkalommal kiírt horgászversenyen pénteken, a Velencei-tavi északi evezőspályán, Sukorón. Az államfő a nagykövetek versenyében második lett.

A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) által szervezett esemény felvezetésében Szabó Imre elnök elmondta: a tavalyi nagy sikerű versenyt követően a horgászat nagyköveti kérték, hogy tegyék hagyománnyá a viadalt. Jelezte, hogy a kitüntető címet olyanok kapják meg évről évre, akik közéleti szerepvállalásaik mellett sem felejtik el, hogy horgászok.


Fotók: MTI/Beliczay László

Megemlítette, hogy a két éve alapított címet elsőként Besenyei Péter műrepülő, Erdei Zsolt profi világbajnok bokszoló és Trokán Péter Jászai Mari-díjas színművész, majd tavaly Áder János, Cseh László világ- és Európa-bajnok úszó, illetve Reviczky Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész kapta meg.

Idén Biros Péter olimpiai-, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, Straub Dezső Jászai Mari-díjas színművész, Tátrai Tibor Liszt Ferenc-díjas gitáros, zeneszerző és Szűcs Lajos országgyűlési képviselő kapja a Horgászat nagykövete díjat.


Trokán Péter színművész, Áder János köztársasági elnök és a kukacok

Szabó Imre közölte, hogy a 330 ezer fős horgásztársadalmat összefogó Mohosz a tavalyi évtől sportági szakszövetségként is működik. Hozzátette: 2003 és 2013 között a magyar horgászversenyzők 59 alkalommal álltak dobogón valamely világversenyen, 19 aranyérmet szereztek.

A pénteki, kétórás horgászversenyen Áder János mellett részt vett Besenyei Péter, Szűcs Lajos, Trokán Péter, Reviczky Gábor, Straub Dezső és Cseh László. Rajtuk kívül a megyei horgász szövetségek képviselői és horgász világbajnokok – többek között Walter Tamás, Ambrus Tibor, Magyar Szilárd, Nagy Attila, Bakó Péter, Erdei Attila – ragadtak horgászbotot és mérték össze tudásukat, szerencséjüket.


Cseh László úszó a csalival bíbelődik

A mérlegelést követően kiderült, hogy a horgászat nagyköveteinek versenyét Bokor Károly nyerte 970 grammal, megelőzve Áder Jánost (950 gramm) és Trokán Pétert (270 gramm). A horgászszövetségek versenyében első helyen végzett Siklósi Béla 1860 grammal, míg a horgász világbajnokok versengésében – a tavalyi évhez hasonlóan – Walter Tamás végzett az élen 1640 grammal. Az ifjúsági kategóriában Bakó Péter győzött 680 grammal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik