Gazdaság

Áder ráhajtott a katari földgázra

Az államfő szerint hamarosan Magyarország is részesülhet a Katar által exportált cseppfolyós földgázból, ha meg tudnak állapodni a pénzügyi feltételekben – mondta Áder János, miután Katar állam emírjével tárgyalt Dohában.

A köztársasági elnök a találkozó után magyar újságíróknak elmondta: Katar hatalmas kapacitást épített ki a cseppfolyós földgáz szállítására. Az arab ország a harmadik legnagyobb gázkészlettel rendelkezik a világon, és évente sokmilliárdnyi köbmétert exportál.

Áder János szerint hamarosan Magyarország is részesülhet ebből a cseppfolyós gázból. Már csak néhány kilométernyi földgázszállító vezetéket és két, úgynevezett interkonnektort kell megépíteni, hogy Olaszország felől Magyarország és az egész régió katari gázt is kaphasson, amennyiben a pénzügyi feltételekről meg tudunk állapodni – fogalmazott az államfő.

Áder János hangsúlyozta: Magyarország számára fontos, hogy több lábra álljon, ne függjön egyoldalúan az orosz gáztól. Mint mondta, a katari gáz alternatív lehetőség lehet a visegrádi országok számára. Katarnak pedig mindez komoly piacot jelenthet, hiszen a négy ország együttes gázfelhasználása több mint 40 milliárd köbméter évente.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik