Az Országos Magyar Vadászati Védegylet és az Országos Magyar Vadászkamara közleményben ítélte el a barnamedve megölését Salgótarján mellett. A két szervezet megdöbbent azon, hogy – mint megírtuk – a minap a fokozottan védett medvét megsebezte egy sportvadász, majd társasága néhány tagjával – köztük a vadásztársaság több vezetőjével – hajtóvadászatot rendezett. A sebzett állatot elejtették, de ezt megkísérelték eltitkolni, a medvét elszállították a vadászházhoz, ahol megnyúzták, a bőrt és a koponyát preparálásra előkészítették.
“A magyar vadásztársadalom nevében minden tekintetben (sic!) elhatárolódunk a súlyos bűncselekményt elkövető vadászok magatartásától, mélységesen elítéljük felháborító cselekedetüket. A bűncselekménynek minősülő tettük reméljük elnyeri méltó büntetését, miután az kimerítette a természetkárosítás, az orvvadászat és a lopás tényállását” – írták. A két szervezet meggyőződése, hogy a súlyos bűncselekmény miatt csak végrehajtandó szabadságvesztés lehet a büntetés.
Csak ez lehet alkalmas arra, hogy “az emberi és vadászi mivoltukból kivetkőzött személyeket a jövőben visszatartsa hasonló bűncselekmények elkövetésétől”. Az érintettekkel szemben etikai feljelentést tesznek, mert nem méltóak arra, hogy a vadásztársadalom tagjai maradjanak. “Őket a hatósági eljárás mellett az etikai eljárás segítségével is el kell távolítani a tisztességes vadászok közösségéből” – tudatta az Országos Magyar Vadászati Védegylet, amelynek elnöke, Semjén Zsolt korábban többször beszélt arról, hogy helyre kell állítani a vadászat becsületét.