Belföld

A Jobbik mutyit sejt Vajna kaszinóbiznisze mögött

Az ellenzéki párt felszólította a kormányt, hozza nyilvánosságra, milyen szempontok alapján nyilvánította megbízhatónak a kormánybiztos cégét.

Hegedűs Lorántné országgyűlési képviselő kifogásolta, hogy a nemzetgazdasági miniszter öt kaszinóengedélyt adott Andy Vajna cégének pályázat nélkül. Varga Mihály megbízhatónak minősítette azt, noha a nemzeti vagyontörvény alapján egy ilyen cégnek átláthatónak kell lennie, vagyis nem lehet adóparadicsomban bejegyzett. Az ellenzéki politikus ugyanakkor úgy tudja: a társaság egy luxembourgi cég tulajdonában áll.

Hegedűs Lorántné azt is mondta: Andy Vajna tavaly 1,6 milliárd forint adókedvezményben részesült egyetlen kaszinó után. Az érintett hely tavaly 3,8 milliárd bevételt könyvelt el, amelyből 1,1 milliárd forint játékadót, további 800 millió forint koncessziós díjat kellett volna megfizetnie, ezzel szemben egy törvénymódosítás miatt csak 300 millió forintot kellett ténylegesen az államkasszába utalnia.

A Jobbik politikusa ezért arra kíváncsi, hogy a további elnyert öt kaszinó után mennyi adó nem folyik be az államkasszába, s ezen pénzösszeg hány százaléka a jelenlegi kórházi adósságállománynak. Mint mondta: Orbán Viktor “programhelyettesítő” beszédében utalt arra: szélsőségesnek és veszélyesnek minősíti azokat a politikai tetteket, amelyek nem a magyar emberek érdekeit védik. Felvetette: a koncessziókat érintő döntés illeszkedik-e ehhez a kormánypolitikához.

Közölte: nem gondolja, hogy nincs összefüggés a témában hozott törvények és az érdekeltek személye között, ezért azt is kérdezi, mi volt az a visszautasíthatatlan ajánlat, amit Andy Vajna tett a kormányzatnak vagy egyes magas rangú fideszes politikusoknak. Az ellenzéki képviselő emellett azt is tudni szeretné, van-e összefüggés egyes belvárosi ingatlanok áron aluli kiárusítása és Andy Vajna “kaszinóbiznisze” mögött.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik