Gazdaság

Az elnök lemondásával a szerencsejáték szövetség is megszűnik

A szövetség a játéktermek üzemeltetőinek az érdekeit védte, azonban mostantól nincs mit képviselnie, nincs aki tagdíjat fizetne – mondta el a napokban lemondott Schreiber István.

Schreiber István, a szövetség elnöke az MTI-nek lemondását azzal indokolta, hogy a jelenlegi jogi és gazdasági környezetben sem a szövetség, sem annak tagjai nem tudják képviselni az érdekeiket.

Nagyon leszűkült a szereplők köre

Döntését megelőzően, kedden a Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentette, hogy koncessziós szerződést kötöttek a Las Vegas Casino Kft. képviselőjével összesen öt,  budapesti illetve Pest megyei, az Aranybonusz 2000 Kft. képviselőjével egy debreceni és egy nyíregyházi kaszinó üzemeltetésére.

Schreiber István kiemelte: mivel a szerencsejáték piac szereplőinek köre nagyon leszűkült, a koncessziós szerződést kötő két társaság mellett csak a Szerencsejáték Zrt. lesz még a piacon, a szövetségnek – szavai szerint – nincs helye a piacon.

Nincs mit képviselni

A szövetség 1100 vállalkozót, illetve céget képviselt, a szövetség a játéktermek üzemeltetőinek az érdekeit védte, azonban mostantól nincs mit képviselnie – tette hozzá. Kiemelte: szerinte a szövetség teljes, totális vereséget szenvedett, ” a szövetség meg fog szűnni, nincs, aki tagdíjat fizessen.”

Az Országgyűlés még 2012 októberében hozott törvényt, amellyel megtiltotta a játéktermek és az elektronikus kaszinók üzemeltetését. A szerencsejáték szövetség  még aznap bejelentette, hogy pertársaságot alapít a vállalkozások jogos kárigényeinek megtérítése érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik