Belföld

A holokausztról is kérdezték az érettségizőket

Az emlékév kapcsán sokan várták ezt a témát.

Szerdán a történelemtudásukról kellett számot adniuk az érettségiző diákoknak. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint középszinten, 1275 helyszínen 77 777 diák, emelt szinten, 124 helyszínen 6320 tanuló tett ma írásbeli vizsgát.

A középszintű vizsga első, tesztes részében a bolsevik diktatúráról, a rendszerváltásról és az 1989-es alkotmányról, Marxról és a liberalizmusról, az ókori kultúráról, a közép-európai országok 2001 és 2009 közötti gazdasági teljesítményéről, valamint a magyarországi holokausztról kaptak kérdéseket a diákok – tudta meg az Eduline.hu. Az utóbbira, a kerek évforduló miatt jó eséllyel számítottak is végzős fiatalok.

Jól szerkesztett, szakmailag kifogástalan feladatsort kaptak a középszinten érettségizők – nyilatkozta az oldalnak egy budapesti gimnázium történelemtanára, hozzátéve, a kettesért az idén sem kellett megszakadniuk a diákoknak, de a jó jegyért már összetettebb történelmi látásmódot vártak el a vizsgázótól, valamint a szaknyelv komolyabb ismeretét is.

Az érettségi második felében három esszét kellett megírniuk a maturálóknak. A középkori egyház, az ipari forradalom, Hunyadi Mátyás, a középkori Magyarország, Kossuth, 1956 és Nagy Imre is szerepelt a választható témák között.

Az emelt szintű vizsga ugyanezen részében Klebelsberg Kuno oktatáspolitikájáról, a magyarországi cigányság Kádár-kori és rendszerváltás utáni társadalmi, szociális helyzetéről, a reformkori Magyarország gazdaságáról, a Rákóczi-szabadságharcról, a reformáció kulturális hatásairól és a fejlődő országok jelenkori népesedési helyzetéről kérdezték a fiatalokat.

Csütörtökön az angol írásbelikkel folytatódik az érettségi vizsgaidőszak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik