Belföld

MSZP-s az LMP-snek: “Te a lószart markolászod”

Folytatódik a Gőgös-Szél vita, az MSZP-s politikus lószarozással emelte a tétet.

Amint arról hétfőn beszámoltunk, az MSZP-s Gőgös Zoltán leflaszterparasztozta Szél Bernadettet, amire az LMP-s képviselő úgy reagált:

“Miután totál elszúrják — alapvetően a nagyobb frakciók — azt a kezdeményezést, amivel igazán kínos helyzetbe hozhattuk volna a fideszt, nem önkritikát gyakorolnak vagy lapítanak, hanem beszólnak, de nem is akármilyent. És abban az égvilágon semmi csúsztatás nincs, hogy a szocialista frakció kétharmada nem adta a támogatását annak ellenére, hogy a médiában folyamatosan az ellenkezőjét harsogták. Flaszterparaszt??? Hát gratulálok.”

Itt azt hittük, végeszakad a kulturáltnak épp nem nevezhető vitának, Gőgös Zoltán azonban hétfő este folytatta, bedobva a lószart is a csatározásba.

“Nagy vihart kavart a reggeli bejegyzésem, nyilván azért, mert nem tudják igazán mit ért a falusi nép flaszterparaszt alatt. Több vicc is foglalkozik ezzel, kettőt megosztok veletek. A városi örökös lemegy a tanyára, felvesz egy darabot a földből és mondja a szomszédnak, hogy örül, hogy milyen jó zsíros ez a föld. azt mondja erre az igazi paraszt, hogy ez igaz öcsém, de te a lószart markolászod. A másik, a városi fiatalember ezt mondja a juhásznak, hogy ránézésre megmondja pontosan mennyi birkája van. A juhász azt mondja, hogy ha ez igaz, egyet elvihet. 245 mondja a fiú. Rendben igaz, akkor válasszon egyet. Elmegy a fővárosi legény, a szomszéd juhász hallja, hogy a haver éktelenül nevet. Minek örülsz kérdezi a juhászt. Igaz, hogy ez a flaszterparaszt számolni tud, de birka helyett a pulit vitte magával” – közölte a Facebookon.

Gőgös egyben hozzátette: “Tudjátok, aki az atomenergiától a földig mindennel foglalkozni akar, vagy kénytelen, az mindent csak felszínesen tesz, ettől meg mindenkit mentsen meg az isten. Szép estét mindenkinek.”

Szél egyelőre nem reagált Gőgös “magyarázatára”. Amint fog, közöljük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik