Belföld

Kövér László elárulta a Fidesz-siker receptjét

A demokráciához, egy normális polgári társadalom működéséhez, épüléséhez nemcsak az kell, hogy az országban vagy egy városban jó kezekben legyen a vezetés, hanem  arra is szükség van, hogy az emberek a közéletben, a tágabban vett politikától függetlenül is tegyék a dolgukat – mondta Kövér László, az est fővédnökeként. Szerinte hosszú évtizedeken át próbálták megszüntetni ezeket az emberi közösségeket, hagyományokat, kapcsolatokat, amelyeket aztán újra kellett építeni.

2002-ben, amikor az első Fidesz vezette kormány elvesztette a választásokat, a polgári körök “mint valami búvó patak” törtek fel, és több százezer ember fogalmazta meg: ahhoz, hogy a dolgok jó irányt vegyenek, azon kívül is tenni kell valamit, hogy négyévente elmennek szavazni. Ha ez a változás ilyen tömegesen nem történt volna meg az emberi gondolkodásban, akkor a Fidesz nem lenne egy újabb választási győzelem után és 2010-ben sem tudott volna nyerni.

A politológusok, elemzők is elmondják, hogy nem azért nyerték meg a 2014-es választásokat, mert jó volt a kampány, vagy jól kormányoztak az elmúlt négy esztendőben, hanem azért, mert egy hosszú építkező folyamatban mindenki elvégezte a maga teendőjét – hangsúlyozta a házelnök, aki a politikai közösségek legnagyobb eredményének nevezte, hogy nem valamiknek a tagadása, gyűlölete, elutasítása tartja őket össze, hanem egy értékrend jegyében tesznek valamit. Ilyen erő a másik oldalon nincs, ez az összetartás az ország legnagyobb tartaléka, ami a jövőben is előre tudja a társadalmat – tette hozzá.

Jókai Anna Kossuth-díjas író, az est másik fővédnöke szerint a civil kezdeményezés azért is fontos, hogy az emberek soha ne veszítsék el méltóságukat, és tettekkel válaszoljanak minden olyan támadásra, amely a mai gyűlölettel teli, rohanó világban sajnos elkerülhetetlen. Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) kijelentette; “egy romba döntött országot vettünk át”, amelyet a polgári oldal elkezdett újjáépíteni. Sikerült eredményeket, gazdasági növekedést elérni, ennek a folyamatnak részesei a keresztény konzervatív értékrendet polgári körök is.

Jagasics János, a Zalai Polgári Körök Egyesületének elnöke az MTI-nek elmondta; a rendezvény bevételét jótékony célra fordítják. A fiatalokra kell alapozni a jövő nemzedékét, ennek jegyében idén a kultúra, az irodalom, a művészet területén szép eredményeket elért, zalai fiatal tehetségeket támogatják. A civil szervezet célja a helyi közösségek fejlesztése, a nemzeti értékek, valamint az európai kulturális örökség iránt fogékony, elkötelezett, tenni akaró állampolgárok támogatása – mondta. .

Ajánlott videó

Olvasói sztorik