Belföld

Új típusú Miniszterelnökség vezetésével foglalkozna Lázár János

Új típusú, a politikai kormányzás szempontjából központi szerepet betöltő Miniszterelnökség vezetésével foglalkozna Lázár János, a Fidesz alelnöke.

Az országgyűlési választásokon a hódmezővásárhelyi-makói központú választókerületben egyéni mandátumot szerzett Lázár János erről a makohirado.hu-nak beszélt.

A Maros-parti városban szerkesztett hírportálnak adott, pénteken megjelent interjúban Lázár János kifejtette, a kancelláriaminiszteri poszt az országos politikában az 1998 és 2002 között működött Stumpf István-féle kancelláriát vagy az 1998 előtti, illetve a 2002 utáni miniszterelnöki hivatalt jelenti.

“Ha valamivel a kormányzatban foglalkozni fogok, akkor az egy új típusú Miniszterelnökség, ami nem egyenlő a kancelláriával és nem egyenlő a szocialista kormányok miniszterelnöki hivatalaival. Az azonban egészen biztos, hogy a politikai kormányzás szempontjából központi szerepet kell, hogy betöltsön” – hangsúlyozta a politikus.

A képviselő elmondta, sokat beszélgetett Orbán Viktorral arról, hogy a következő négy esztendőben a kormányzatnak milyen céllal, milyen rendszerben kell működnie. Leszögezte ugyanakkor, ezek az egyeztetések nem a formáról, hanem a tartalomról szóltak.

“Az egy dolog, hogy a választók hatalmat adnak az embernek, a kérdés az, hogy ezt mire fogja használni” – hangsúlyozta a politikus hozzátéve: a hatalom gyakorlása, annak technikája nem motiválja.

“Azért nem akarok miniszter lenni vagy Miniszterelnökséget vezetni, hogy önmagában hatalomtechnikus legyek. Tartalomszolgáltatóként viszont szívesen veszek részt a kormány munkájában” – jelentette ki Lázár János.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik