„Nemcsak sejteni, de, túl csodaváráson, önlódításon, tudni is lehetett, hogy a hazám szavazó állampolgárainak majdnem fele az orbáni folytatást választja, Európa motorját, mely ugyan csak a kötelező rezsifaliújságon meg a köztévében duruzsol, de milyen jó hallgatni, pláne ha más nincs is, még a helyitémák vannak, s a parancs, hogy élni kell, amiért praktikusan nem is olyan nagy ár kórusban szotyolázni.
Éltetni, legalábbis nem véleményezni a király meztelenségét, a gátlástalan zsiványpopulizmust, egy hibbant Döbrögi meleg tenyerét, csókbarát kézfejét, az unió huszáros lenyúlásával kombinált kisunyizódást Európából, emellett a további leszakadást, elnyomorodást, alattvalói létet. Éltetni, hogy cserébe ne kapjon semmi mást, mint közmunkát, a további kivándorlás lehetőségét, gyerekei inas jövőjét, s azt, hogy láthatja, mindennek egy szűk tíz százalék, a vezér és klientúrája a kedvezményezettje. Igaz, kap még lózungokat, bőséges jelentést a saját rezsimegtakarításairól meg a permanens békeszabadságharc állásáról, inkluzíve a magyarok rút ellenségeiről.
Könnyen megvezették, a saját szemében való hitet, a látás bátorságát és képességét rég szétmaszatolták benne. A demokratikus ellenzéket se a kampányfelületek, se a közmédia közelébe nem engedték, igaz, oly nagyon nem is tudott igyekezni, az utolsó pillanatban állt össze, még azt se volt képes elhitetni magáról, hogy akarja a győzelmet, pedig négy év Fidesz-ámokfutás után muníciója bőven volt hozzá, tehetsége viszont csak annyira, amennyire országos kommunikációs csatornái, médiumai. Semennyire.
Ez a választás nem tegnap dőlt el. Orbán rezsimje a kétharmadjával már jó előre kierőszakolt egy olyan választási szisztémát, amelyben még tisztességes versenyfeltételek mellett is nehezen nyerhetett rajta kívül más. A biztonság kedvéért, amit éppen csalni kellett vagy kellett volna, azt hozzácsalta. Ha meglesz, ha nem, a Fidesz akaratából lesz, illetve nem lesz meg a kétharmad az elkövetkező órákban vagy napokban. Lényegében minden ezen akarat szerint történt eddig is. Magának rendezte el a csillagokat. „Szépen” – ahogy a miniszterelnök kifejezte magát.
Csodálkoznom nincs mit, csalódott, kétségbeesett nem tegnap éjjel lettem, apatikus sem, ez idővel múlni fog. Fogalmam nincs, mi lesz, semmi jóra nem számítok. Nem mindegy, hogy történt avagy sem, de akárhogy is, be kell látnom, egy kisebbséghez tartozom, az én, szerintem, leuralt, elszegényedett, elhülyített hazám tegnapi választóinak riasztóan nagy többsége két olyan, egymást jól kiegészítő pártra adta a voksát, amelyektől én viszolygok és félek.
Író vagyok, nem tudok nem erről az országról és lakóiról beszélni, hisz a nyelvük, az anyanyelvünk az anyagom. Ez nem változik meg, ez a közöm. Az élet megy tovább, jönnek a különféle túlélési narratívák, és ez természetes, már hétfőn reggel olvasom, hogy a Fidesz sosem bukott még ekkorát, hisz 2002-ben is többen szavaztak rá, mint most stb. stb. Hát igen, ha csak úgy nem. Éljen az örök talpunkra esés, amíg fel nem dobjuk” – írta a Kossuth-díjas a 168 Órának. A hetilap rajta kívül még 20 értelmiségtől – íróktól, tudósoktól, alkotóktól, művészektől – kért véleményt a választás másnapján.
