Belföld

Rogán vidéki ingatlanjait sem vallotta be

Nem csitul a botrány az V. kerületi polgármester körül: szakonyfalui és balatonlellei ingatlanokban is van tulajdonrésze, de ezeket sem tüntette fel pontosan a bevallásában vagyonbevallásában.

Rogán Antalnak már többször módosította vagyonnyilatkozatás, de még mindig nem pontos. Budapesti lakása mellett több örökölt ingatlana is van, de ezeket sem sikerült pontosan feltüntetni a dokumentumban – írja az Origo. Egy szülőfalujában lévő ingatlan évekkel ezelőtt eltűnt a bevallásból, pedig a tulajdoni lap szerint továbbra is tulajdonrésze van benne.

A lap kiderítette, hogy a képviselő egy balatonlellei nyaralónak felerészben tulajdonosa, amit bele is írt a vagyonbevallásába, viszont több szakonyfalui ingatlanban is van tulajdonrésze, ezek pedig hiányoznak a nyilatkozatból. Korábbi bevallásaiban Rogán viszont még többet is bevallott, mint amije volt, ugyanis azt írta, hogy ezeknek az ingatlanoknak felerészben tulajdonosa.

Korábban azt írtuk, hogy Rogán Antal vagyonnyilatkozatából állítólag még mindig hiányzik egy legalább 20 milliót érő tetőterasz.. A politikust egyébként Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke feljelentette.

Olvasói sztorik