Pink átok ül rajtunk. Egy hete Gyöngyösön szenvedtük el, hogy nem áll szóba velünk az Összefogás jelöltje, most meg Tatabányán jártunk így. Hiába az előzetes bejelentkezés, a szegfűs székház zárva, az egyetlen elérhetőség a Tűz esetén értesítendő táblán olvasható, kicsöng, egy önkormányzati képviselő veszi fel, gyors visszahívást ígér, de még most is várjuk.
Sőt. Fájdalom, de nem az MSZP-s Lukács Zoltán az egyetlen fellelhetetlen mandátumvadász a Komárom-Esztergom megyei egyes választókerületben, hiszen az állami támogatással proteinezett kamupártok jelöltjei is kerülik a nyilvánosságot.
A minap láttunk egy plakátot a Magyar, dolgozik, heteroszexuális – Kihalásra ítélt faj? szöveggel az Új Magyarország Párttól, gondoljuk, megkérdezzük tatabányai indulójukat, a Vértesben hogyan kell érteni ezt a dumát. Aztán szomorúan vesszük tudomásul, hogy az ÚMP-nek itt nem jött össze az ötszáz érvényes aláírás.
Vigaszágon a nem kevésbé abszurd, Európai élet, 4 év 40 % béremelés óriásplakáttal korteskedő, az MDF sírján sarjadt JESZ párt emberét, Tokaji Attilát szúrjuk ki magunknak. A neten se cím, se szám hozzá, a honlapjukon megadott mobilon egy kampányrezisztens sajtós közli álmos hangon: „Be van zárva a számítógép, amin rajta van Tokaji elérhetősége, és ma már nem jön be, akinél a kulcs található.”
Hagyjuk, hadd pihenjen.
Valakitől azt halljuk, egy Gerecse-béli kis faluban él Tokaji, nekiindulunk hát. Őt magát ugyan nem leljük, de a Sztív Dzsobsz-rajongók kedvéért megmutatjuk lakóhelye helységnévtábláját.
Tervezzük megszólaltatni a Munkáspárt jelöltjét, Petrik Tímeát is. Reményünket arra alapozzuk, hogy látogatásunk napján elvileg országszerte az összes kommunista aspiráns megemlékezik a „kapitalizmus magyar áldozatainak emléknapjáról”, vagyis az 1990-es első szabad választás (a honi újkapitalizmus kezdete) évfordulójáról.
De Petriket is hiába keressük, lakat lóg a Munkáspárt helyi irodájának otthont adó pincehelyiség ajtaján, a lakók azt mesélik, már egy teljes esztendeje kihűlt a csillagos fészek. Telefonon érjük el a politikusjelöltet, s tudjuk meg tőle, hogy a távoli Érden lakik, nem volt kire hagynia tíz hónapos babáját, „bébiszitterre meg nem telik”, ezért elmarad a kortesesemény.
Legeslegőszintébben mondjuk: príma választás.
Amúgy két éve már találkoztunk Petrik Tímeával: a Kádár-centenáriumra készülő Munkáspártnál járva beszéltünk vele, akkoriban társadalmi munkában intézte a veres formáció adminisztrációját. „Az egyik irodában az ifjú, így multimédiában jártas Tímea ül, aki a kongresszusra készít költséghatékony videót. Konkrétan: lenyer a netről egy a rendszerváltás idejéből származó ironikus klipet, amin a mosolygó Kádárt és hasonlóan mosolygó kádereit ábrázoló fotók váltják egymást, alattuk pedig olyan slágerek szólnak, mint az Illéstől a Ne gondold, oh, ne, hogy tied a világ. Tímea épp Kovács Kati örökbecsűjét, a „Most kéne abbahagyni kezdetűt törli, s már tölti is föl, föl helyette az Internacionálét” – ezt jegyeztük föl (föl) róla.
Pártelnökéről, Thürmer Gyuláról pedig azt, hogy kérlelhetetlen kritikával illette ikonját, Kádárt. Mondván, Jani bácsi egyebek mellett abban is hibázott, hogy „befejezettnek és visszafordíthatatlannak tartotta a szocializmus felépítését”.
Ehhez képest most, a 2014-es kampányban közös képeslapon mutatkozik előd és utód (Kádár és Thürmer), méghozzá Bízom benne felirat mögött.
Rehab?
Mint Neményi fotográfus felvételeiből föntebb már láthatta az Olvasó, a város tele választási hirdetésekkel: a helyi jelöltek néznek le onnét miniszterelnök-jelöltjük társaságában. A zöldeknél persze ez is másként van, náluk országszerte szólóban Szél Bernadett az arc.
Szerény kompenzálásként mi most nem mutatjuk meg Szél asszonyt, viszont idevarázsoljuk tatabányai emberét, Gutai Zsoltot. Aki civilben egy fagyasztott (vagy ahogy ő javítja ki akkurátusan szóhasználatunkat: mirelit) krumplit (burgonyát) forgalmazó holland cég képviselője. A politikába, egyúttal az LMP-be 2013 tavaszán érkezett, szembeúszva az akkori kilépési hullámmal. Nehéz dolga lesz, ha tartani akarja a párt négy évvel ezelőtti eredményét, ugyanis 2010-ben jól szerepelt itt a Lehet Más, pontosabban Szilágyi László, aki immár a PM-et erősíti.
Gutai nem hadovál győzelmi esélyről, tisztes helytállást remél. Meg azt, hogy ősszel önkormányzati képviselői helyhez segíti őt Tatabányán a párt. Korrekt üzlet.
„A férfi olyan csúnya bajusz nélkül, mint a nő bajusszal” – ezt már a jobbikos Vágó Sebestyéntől halljuk a Turul alól.
Komárom-Esztergom megye radikálpotentátja interjú közben is úgy pödri ékét, mint valami néptáncos, nem is csoda, hiszen a közéleti aktivitás előtt fél évtizeden át a táncházmozgalomnak volt lelkes tagja.
Mezőgazdasági szakközepet végzett, majd szocped diplomát szerzett, volt állattenyésztő, állami gondozottak mellett gyermekfelügyelő, felnőtt elítélteknél pártfogó. Utoljára a református egyház szolgájaként értelmi fogyatékosokkal dolgozott, ahonnan, azt mondja, meglehet, „ismert pártszimpátiája miatt” rúgták ki 2009-ben, így „egy barátom kecskefarmján helyezkedtem el”.
Politikailag 2006 őszének pesti harcaiban acélosodott. Keményvonalas Kossuth téri, ha munkája engedte, rohant föl vitézkedni az Országházhoz. Aztán rájött, „az utcai út nem járható, nem olyan időket élünk, amikor kintről győzelemre vihető egy forradalom”. Antigyurcsányista lendülete e felismerés dacára sem lankadt, és 2007-ben csatlakozott a Jobbikhoz. Alapító megyei elnök lett, s a kedvező széljárás egészen a párt első parlamenti frakciójába röpítette.
Hiszi, egyéniben hozza „minimum a Jobbik országos szintjét”, pártjától pedig „hatalmas meglepetést” vár, akár „a meglepetések legfelső fokát” is, értsd, választási győzelmet.
Volt Vágó Sebestyénnek egy alelnöke a Jobbikban – bizonyos Pachl Tamás -, aki most riválisa lett a mandátumért a Haza Nem Eladó Mozgalom jelöltjeként.
Pachl a rendszerváltás után autókkal kereskedett, nyugaton vette, itthon eladta a kocsikat, aztán ahogy telítődött a piac, „jött a szesz”, italdiszkontot nyitott. Közben egy darabig nyomult a MIÉP-ben, aztán a megyei szervezet alapítására átért a Jobbikba.
Az ideológiai eklektika apostola, „sosem foglalkoztam jobb- meg baloldallal, ez technikai kérdés, vallok én jobboldali és baloldali értékeket is”, ez lett a veszte. Még 2010-ben, a választások két fordulója között azt javasolta egy választmányi ülésen, hogy távolítsák el a Jobbiktól az egyre kínosabbá váló Magyar Gárdát, mi több, a fideszes kétharmad megelőzése érdekében több körzetben is léptessék vissza jelöltjüket az MSZP-s induló javára.
Naná, hogy elzavarták.
Eztán rátalált a JESZ-re, ám ott másfél éven át nem akadt feladata (jé), lelépett hát onnan is. Végül megérkezett a devizahitelesek érdekképviseletét felvállaló A Haza Nem Eladó Mozgalomba.
A párt jelszava: „Több pénzt az emberek zsebébe!” Hatvanhat egyéni körzetben tudtak jelöltet állítani, ezzel “több pénz” jutott a párt zsebibe is, konkrétan háromszázmillió állami forint.
Pachl szerint lefutott ügy a választás, csakis a fideszes győzhet. „A szoci jelölt, Lukács nem strapálja magát, a kampánya abból áll, hogy a Facebookra kitette a gyereke fotóját. A tatabányai baloldal tehetségtelenek gyülekezete, ráadásul a vezetőiket a Fidesz kifizette morzsákkal, néhány önkormányzati ingatlan bérleti jogával.”
Pachl úr szíve fölött világháborús vitézségi vaskereszt lóg. Nem családi ereklye, zsibárustól vásárolta. „Megérdemli, hogy én hordjam.”
Pár kilométerrel odébb, Tatán egy másik vitézzel hoz össze minket a sors.
Vitéz Szabó Sándor vaskereszttel nem bír ugyan, titulussal viszont igen. Előnevét az ötvenhatosok délalföldi szervezetétől kapta forradalmi tetteiért. A szabadságharc bukása után disszidált, de nem bírta a távollétet, ötvenhét decemberében a biztos börtönévek dacára hazakergette a honvágy. Leülte, amit le kellett, s most fideszes aktivista. Plusz ideológiavezérelt amatőr képzőművész.
Vitéz Szabó matériája a kenyérbél. Tizenkét órán keresztül gyúrja önkezével az újraértelmezett szénhidrátot, így kölcsönöz neki sajátos, az idő vasfogával dacoló állagot; eztán mintázza, festi, s installációvá nemesíti az elemeket. A börtönben, rabtársaitól sajátította el az időigényes technikát.
A tatai zeneiskola nagytermében találkozunk vele, ahol is a Fidesz-KDNP jelöltje, a biztos győző, Bencsik János lakossági fórumát dobja fel vitéz urunk egyik alkotása: kenyérbélkeretben kenyérbél-kettőskereszt, tövében kenyérbélturul, körötte kenyérbéltulipánok kenyérbélládákban.
Kenyérbélhit, kenyérbélremény, kenyérbélszeretet.
A szellemi betevőt természetesen Bencsik János szervírozza a százfőnyi hallgatóságnak.
Nagy mágus. A rendszerváltás szabad demokrataként emelte őt Tatabánya polgármesteri székébe, SZDSZ-esként újrázott 1994-ben és 1998-ban is, majd szakított pártjával. 2002-ben már függetlenként győzött, 2004-ben a Fideszbe igazolt, minek köszönhetően 2006-ban a városvezérség mellé országgyűlési mandátumot is szerzett. 2010-ben ismét országgyűlési képviselő lett, s elengedte a polgármesterséget, ugyanis Orbán Viktor megtette az energiaügyekért és a klímapolitikáért felelős államtitkárának.
Csakhogy Bencsik másfél év után bedobta a törölközőt, és csöndes botrány árnyában távozott a kormányból. Ekkoriban a közös pártjuknak hadat üzenő, főnökeit lemaffiázó, leoligarcházó Ángyán Józseffel spanolt, ám míg a professzor a sajtóban is ütötte a narancsot, hősünk csupán házon belül kritizált. Ángyán kiebrudalása után biztosnak tetszett, hogy Bencsik is lapátra kerül, ám gigameglepetésre újfent ő lett a Fidesz-KDNP itteni egyéni képviselőjelöltje.
Na de hogyan?
„A Fidesz-kritikában elment a falig, de ott megállt, s mivel népszerű, őt indítjuk” – ezt Rogán frakcióvezetőtől hallottuk róla úgy másfél hónapja.
„Nem jelentkeztem a feladatért – mondja most Bencsik. – Az én ambícióm nem ágaskodik. Elmegyek a falig, persze, sőt időközönként keresem rajta a repedéseket, de esetemben nem vetődött fel a párttal való szakítás.”
És Ángyán? Ő miért maradt a pácban?
„Jóska forradalmár, elméleti ember, vegytiszta értékek mentén, az igazáról meggyőződve dolgozik, kompromisszumot nem köt, megy, ameddig tud. Én viszont a gyakorlatban élek, azt tartom szem előtt, melyik kikötőbe akarom kormányozni a hajót. Ha kell, kifordítom a vitorlát, hogy szembeszélben is közelebb jussak a célhoz, ha másként nem, hát cikkcakkban. Szövetségeseket és forrásokat kell találnom, s ennek lehetőségétn a politikai családhoz tartozás biztosítja.”
Ugye ezt nevezik pragmatizmusnak.
A “politikai családon” belüli legnagyobb meccsét a földtörvény kapcsán vívta Bencsik és Ángyán: a kisgazdaságok között osztották volna szét az állami termőterületeket, ám a kétharmados passzus végül a nagybirtoknak kedvezett. Elúszott a hajó.
„Na és ha elúszott? Az egyik elmegy, s majd jön a másik. Arra kell majd felkapaszkodni, aztán elérni, hogy a nekünk tetsző kikötőbe vegye az irányt. Nem eltéríteni, hanem megtéríteni kell a legénységet.”
A kapitányt is megtéríti, képviselő úr?
„Hát persze!”
Van önbizalom.
