Belföld

180 millió euróból újulna meg Szeged és Szabadka között a vasút

Jójárt Dániel
Jójárt Dániel

2014. 03. 26. 13:50

Tarthatatlannak nevezte a Szeged és Szabadka közötti vasúti közlekedési viszonyokat szerdán Jack Engwegen, az Európai Bizottság Regionális Főigazgatósága Magyarországért felelős részlegének vezetője és Pásztor István, a vajdasági képviselőház elnöke.

Korábban a témában:

Több politikus és gazdasági szakember együtt utazta végig a két alföldi város közötti, több mint kétórás utat. Szabadkára érve megállapították: nem fogadható el, hogy a 40 kilométeres útszakasz felénél, a határon még át is kell szállni.

180 millió euróból újulna meg

A Magyarország és Szerbia közötti együttműködés keretében a Szeged–Röszke–Horgos–Szabadka–Csikéria–Bácsalmás–Baja útvonalat újítanák fel. A 180 millió euró értékű projekt 2020-ra fejeződhetne be.

Engwegen kiemelte: “Ez a projekt összeköti az embereket a határ két oldalán, ugyanakkor sok lehetőséget nyit meg más közös együttműködések számára is.”

Pásztor István ezzel kapcsolatban elmondta: már két éve elkészült a megvalósíthatósági hatástanulmány, a vasútvonal vajdasági szakaszának felújítását pedig európai uniós forrásokból vagy a Budapest-Belgrád vonal felújítására szánt kínai hitel egy részéből lehetne finanszírozni.

Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió soros elnöke hangsúlyozta, hogy a projekt megvalósulása “óriási infrastrukturális és gazdasági fellendülést hozhat” a vajdasági, Bács-Kiskun megyei és Csongrád megyei régióban.

Elhangzott: az engedélyek beszerzését követően az építkezés várhatóan már jövőre megkezdődik.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.