Belföld

Két éve a bíróságon a csicskáztatók ügye

Újabb tárgyalási napot tartanak a Hódmezővásárhelyi Járásbíróságon.

Kedden folytatódik a vásárhelyi járásbíróságon a gádorosi csicskáztatóként elhíresült bűnbanda pere. Mint ismeretes a fő vádlottak, egy Békés megyei állattartó család tagjai hosszú éveken át gyakorlatilag rabszolgasorban dolgoztattak könnyen befolyásolható, főleg idős, illetve mentális, egészségi vagy szociális helyzetük miatt kiszolgáltatott embereket. Az állatokhoz is méltatlan körülmények közt tartott nők és férfiak pénzét, iratait elvették, házaikat, tanyáikat a saját céljaikra használták. Az ellenszegülőket veréssel fenyegették, a szökevényeket meg is verték.

A banda a kizsákmányolt embereknek – mindent egybevetve, a számszerűsíthetetlen egészségügyi és pszichés ártalmak mellett – több tízmillió forintos anyagi kárt okozott.

A gádorosi család 2008-ban került a rendőrség látókörébe, a munkásaik megpróbáltatásai azonban még ekkor sem értek véget. A csicskáztatók több ízben megpróbálták – a tanyáikon használt módszerekkel – hamis tanúzásra bírni a sértetteket. Ebben ügyvédek is a segítségükre voltak, akik most szintén a vádlottak padján ülnek. Végül a sértettek és a tanúk elrejtésével sikerült a nyomozóknak kideríteniük az igazságot.

Az 1990-es évek végéig visszanyúló több szálon futó ügy 2012-ben került bírósági szakaszba. A két éve tartó eljárás azonban továbbra sem ér véget. A Szegedi Törvényszék tárgyalási jegyzéke szerint a vásárhelyi bíróság ma sem hoz ítéletet. Az ügyben tartanak még tárgyalást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik