Az alkatra is stimmelő magyar agár, a szó nemes értelmében vett bika, a szerethető komondor és a politikus, aki az összes állat egyszerre. Mi vagyok én? Hogyhogy mi? Milyen hoppon? Ugye humorosra vegyük?
Mit gondol a lóról?
Nagy. Négylábú. Kedves. Okos. Néha harapós. Az egyik leghasznosabb állat.
Tudja, miért kérdem?
Persze, gyors vagyok.
Azért rögzítsük. Varga Mihály a minap kitett a Facebook-oldalára egy képet: ló néz bele a kamerába, mellette egy hirdetőtáblán az ön arcmása látható. Le lett lovazva.
Geg. Megsértődni rajta butaság. Én akkor is szeretem a humort, ha engem állítanak a célkeresztbe.
Lófejet kapott az alelnöktársától.
Ne dimenzionáljuk túl.
Kicsit sem haragszik?
Kicsit sem.
Ön milyen állat mellett fotózná Vargát?
…
Csak a geg miatt kérdem.
Misi?… Kutya. Agár. Magyar agár. Alkatra is stimmel. Bár nem olyan gyors, mint az angol, nem olyan szép mint az afgán agár, tudja, a hosszú szőrű, viszont kitartó, megbízható, céltudatos, sokoldalú, nagy munkabírású.
Gyurcsány milyen állat?
Mi vagyok én? La Fontaine?
Csak geg…
Akkor az összes állat. Gyurcsány óránként képes karaktert váltani.
És Orbán milyen állat?
Nem könnyű…
Azt hittem, rávágja: oroszlán!
Áh, dehogy… Viktor igazi, a szó nemes értelmében vett szürke magyar bika, az a jó másfél tonnás, kétméteres szarvterpesztésű. Hihetetlenül stabil. Ha csak áll a pusztán, már abban olyan erő lakozik, hogy messziről látni, itt nincs apelláta. Ráadásul nyugodt, nem valami másfél éves, össze-visszaszaladgáló.
Kövér?
Matt. Idáig tartott La Fontaine… Ön összekever engem egy zoológussal vagy egy állatorvossal. Úgy látszik félretájékoztattak! Nem szóltak, hogy a Háziállatok lapja vasárnapi mellékletével interjúzom.
Szerintem jó játék, de léphetünk tovább. Bár kár, hogy pont Kövérre nem mond semmit.
Várjon! Kövér?
Ő.
Ugye humorosra vegyük?
Csak mint Varga a lovat.
Emlékszik, mit mondtak rá, amikor hosszú hajat viselt? „Ráborult a zsúpfedeles háztető!” De az nem passzol, túl statikus kép, Laci pedig minden, csak nem statikus. Komondor! Igen, vérbeli komondor. Nagyon szerethető, a legnagyszerűbb magyar kutya. Elszánt, semmitől sem fél, kitartó, hűséges. Ha ő vigyázza a portát, ott senki se ki, se be. Nemes állat. És megvesztegethetetlen! Ha jól nevelték, dobhatod a cuki falatot, nem mozdul. Kutyás gazfickó legyen a talpán, aki elcsábítja.
Belejöttünk.
Igen, bár még Gyurcsány jár a fejemben. Nincs fix karaktere. Egyszerre minden: madárvészben libát boncoló, fehér köpenyes állatorvos, vasúti szerencsétlenségnél rokonaiért aggódó, könnyeivel küszködő családtag, az összeomló Budai Bernadettet első segélyben részesítő mentőtiszt, a ceglédi MSZP-alelnök elcsatangolt gyerekét Fifi kutya kíséretében megtaláló aggódó családapa…
Orbán is volt minden: kolbásztöltő mester disznóvéres köntösben, precíziós esztergályos autógyárban, bőrszerkós kovácsmester, árvízkor gumicsizmás übergátőr, ukrán válságban főhatárőr.
Viktor karaktere állandó, ő kiforrott személyiség. Gyurcsány viszont a parlamenti dolgozószobájában táncolva tényleg elhitte, hogy ő Hugh Grant.
Eresszük szélnek az állatokat. A következő Országgyűlésben már nem ülhetnek polgármesterek – választani kell, vagy ez, vagy az. Ön is bukja az egyik állását. Fájlalja?
Ha úgy tetszik, valóban hátrányosan érint, hiszen polgármesterként és parlamenti képviselőként nagyobb az ember súlya, mintha csak az egyik pozíciót tölti be. Ezzel együtt be kellett látnom, nem volna szerencsés, ha a kisebb parlamentben átvennék a hatalmat a polgármesterek, és önkormányzati házzá alakulna a törvényhozás.
Két olyan alelnöke van a Fidesznek, aki egyúttal polgármester is. Pokorni Zoltán úgy döntött, marad a tizenkettedik kerületben, ön viszont az országos politikát választotta.
Pedig sok mindenben hasonlítunk, egymás mellett ülünk a Parlamentben, alelnök, férfi, nős, négy gyerekkel. De ebben különbözünk.
Ő miért marad, ön miért jön? Kibeszélték?
Beszélgettünk róla. Ő még csak két ciklust húzott le, én már négyet.
Unja Debit?
Debrecent nem lehet unni, de most úgy érzem, a Parlamentben szeretném szolgálni a cíviseket. Nagyon el tud ám működni megszokásokból az ember, ezért olykor célszerű átgondolni, átgombolni az életet. Ötvenéves vagyok, azt hiszem, Debrecennek, nekem sem árt valami új.
Milyen új? Csupán felezi a tennivalóit. Amúgy kikérte bárki véleményét a döntés előtt?
A családomét, a barátaimét, politikustársaimét és természetesen Viktorét is. De igazából én határoztam.
Az szempont volt, mi lesz önből a választások után?
Hogyhogy mi? Parlamenti képviselő.
Kínos lenne, ha az ország második legnagyobb városáért cserébe nem kapna legalább egy soványka államtitkárságot.
Az a kérdés, hogy befolyásoltak-e a lehetséges kormányzati pozíciók?
Az.
Akkor az a válaszom, hogy nem.
Mi van, ha hoppon marad?
Milyen hoppon? Debrecenben háromszor is hatvan-hetven százalékkal választottak újjá nemcsak engem, hanem az engem támogató Fidesz-KDNP összes képviselőjét is, talán egyetlen választás egyetlen körzetét leszámítva. Hasonló arányban nyertem az országgyűlési választásokat is. Debrecen a Fidesz és a szocialisták választási térképén is vérfideszes. Ha „mezei” képviselő leszek, akkor sem érezném úgy, hogy sújt engem a sors. A Fidesz ügyvezető alelnökeként van dolgom, én vagyok a Magyar Országos Korcsolyaszövetség elnöke, valamint a 2021-es vizes világbajnokság szervezőbizottságának elnöke – ezek a feladatok önmagukban is le tudnak kötni egy-egy embert. Ráadásul, amíg nem nyertük meg a választást, nem osztunk stallumot. Milyen dolog lenne az?
Ésszerű. Hiszen több alvezérnek is választania kellett a városa és az országos politika között.
Mindenkinek jut feladat.
Ő bök. Meló kell, nem szék. Elég lenne úgy száznyolcvanezer. Előbbb-utóbb csak lesz valami. Oda van írva, hogy ne piszkáld. Ha úgy tetszik, normálisan viselkedik. Már nem akarnak új alkotmányt. Túl van ez lihegve. Na és a pótizzó?!
Ha ön eljön, ki irányítja majd Debrecent?
A leendő polgármester. Nekem pedig továbbra is ott lesz az otthonom.
Ténylegesen ki irányítja majd a várost? Ön vagy az utódja? Kósa Lajos képes lesz elengedni a debreceni szálakat?
Már csak azért sem tudok elengedni minden szálat, mert eztán is Debrecent képviselem majd a parlamentben.
Ön bök rá a leendő polgármesterre?
A Fideszben az a rendszer, hogy a választókerületi elnöknek – aki általában egyúttal az egyéni képviselőjelölt is – döntő befolyása van arra, kik csinálják az önkormányzati politikát.
Szóval ön bök.
Tulajdonképpen.
Gyám lesz?
Nem, nem vagyok gyámkodó alkat. Van egy sor elindított programunk, az utód először nyilván felülvizsgálja mindezt, aztán teszi a dolgát, irányítja tovább a várost.
Eljönni rizikósabb, mint maradni.
Miért lenne az?
Debrecenben ön a király, nem tud akkorát hibázni, hogy megbukjon. De a Parlamentben, most, hogy kiesik a polgármesteri hátország, sebezhetővé válik, pláne, ha bársonyszék sem védi.
Kérdés, mi a cél. Csinálni valamit vagy a szék? Nekem van néhány elképzelésem, amihez nem szék kell, hanem munka, kitartás, szorgalom, szerencse, egy kicsi, és akkor megy. Magyarország modernkori legnagyobb világeseményét, a vizes vébét sikeresen megrendezni nem kell szék. Ahhoz meló kell. És ahhoz is, hogy például végrehajtsunk egy átfogó deregulációt. Ma Magyarországon körülbelül háromszázezer jogszabály létezik – az Országgyűlés által alkotott törvényektől a vasasszonyfai önkormányzati rendeletekig. Pedig elég lenne úgy vagy száznyolcvanezer. Hadd hozok egy példát. Minden járműben kötelező a pótizzó. Csakhogy a sofőrök kilencvenöt százaléka képtelen saját kezűleg cserélni izzót, hiszen a jogosítványnak ez a tudás nem feltétele, ráadásul a modern autókban célszerszám nélkül hozzá se lehet férni a fényszórók többségéhez, oda van írva, hogy ne piszkáld, vidd be a szakszervizbe. Akkor meg miért kötelező a pótizzó?
Mert a magyar rend nem a „nevelésre” épül, hanem a szívatásra és a pénzbehajtásra. Így működik a közteresektől a rendőrségig szinte az összes egyenruhás szervezet.
Meglehet, hogy ennek az izzóügynek az az értelme, hogy ha maga áthajt a piroson, és nekiáll vitatkozni a rendőrrel, sőt három tanút is hoz, hogy a zöld kellős közepén, körültekintően gurult át a kereszteződésen, akkor a szerv, mielőtt megsemmisülne, fölkiált: „Na, és a pótizzó?!… És az elakadásjelző háromszög?… Az is megvan?! Hát a láthatósági mellény?” Előbb-utóbb csak lesz valami. Az a lényeg, hogy ezen változtassunk.
Ha jól értem, önnek az az ambíciója, hogy országos deregulátor legyen.
Érdekes feladat.
Kinek a dolga ez? Egy önkormányzati miniszteré?
Egy, a miniszterelnökhöz bekötött deregulációs szupercsapat élén végezhető el ez a munka.
Hol?
Nem tudom, hogy hol. Nem is annyira fontos. Az biztos, ha minisztériumba telepítünk egy ilyen funkciót, azon nyomban beindul az összes ágazati lobbi, ezer szállal befon, beindáz, úgy pedig nehéz magasat ugrani. A dereguláció nemzeti érdek. Már polgármesterként sem csak Debrecenben, hanem ennél átfogóbban gondolkodtam, ahogy ezt Debrecen első embereként nem is lehet máshogy csinálni. A nagy rendszereink 2010 és 2014 között elkészültek, már nem akarunk új alkotmányt, új bírósági rendszert, új médiarendszert, az összeműködés, a finomhangolás ideje jött el.
A nagy rendszerek elkészülte alatt azt értjük, hogy fideszesítve a demokratikus ellensúlyok?
Fideszesítve? Mire gondol? Az Alkotmánybíróságra? Na, az aztán végképp nem vádolható azzal, hogy a Fidesz szekértolója lenne.
Mert Stumpf István „elszabadult”. De nem ez volt a terv.
Stumpf István nem elszabadult, hanem úgy viselkedik, ahogyan azt ő jónak látja. Ezt tudtuk előre.
Előre? Kövér László egyenesen kiakadt Stumpf „árulásán”.
Hát, ha úgy tetszik, elszabadult, ha úgy tetszik, normálisan viselkedik.
Ön szerint elszabadult vagy normálisan viselkedik?
A magyar igazságszolgáltatás nem az igazságot szolgálja, hanem jogot alkalmaz. Az Alkotmánybíróság ennek megfelelően jelentős teret ad a jogdogmatikának és kevésbé ad az ésszerűségre. Ez van.
Az ellenzék szerint a Fidesz a kétharmadot félreértve az élet olyan területeire is kiterjeszti a pártosságot, ahol annak nincs helye. Az Alkotmánybíróság után végigvehetnénk a Médiatanácsot, az Állami Számvevőszéket, az ügyészséget, a kilenc évre kinevezett kádereket, a közgépesített közbeszerzéseket, a közmédia elfoglalását, a médiafelvásárlásokat, az irányított állami hirdetéseket, de akkor sosem érnénk az interjúnk végére.
Túl van ez lihegve. Az általunk remegve tisztelt demokráciákban, például az Egyesült Államokban sima többséggel választanak elnököt, aki aztán úgy nevezi ki a legfelsőbb bíróságba a tagokat, ahogy akarja. És ettől az még demokrácia, nem pedig demokrata vagy éppen republikánus diktatúra. De említhetném a szocialistákat és a szabad demokratákat, akik az 1994 és 1998 közötti kétharmadukkal élve úgy alakították át a helyi választásról szóló törvényt, méghozzá a választások előtt két hónappal, brutálisan nem egyeztetve senkivel, hogy el kellett halasztani az önkormányzati választás időpontját.
Komolyan összevetjük a horni kétharmad működését az orbánival? A mostani mintha harapósabb lenne.
Összeszedettebb, de csak azért, mert 2010-ben a kényszer nem hagyott más utat számunkra, mint azt, amin aztán végigmentünk. Óriási dolog, hogy sikerült kimozdítani az ország szekerét az MSZP-s kátyúból. Nem állítom, hogy minden jól van, de az bizonyos, hogy Magyarország jobban teljesít. Ráadásul a Fidesz mindeközben megőrizte politikai támogatottságát. Mi ez, ha nem teljesítmény?
Abban a megőrzött politikai támogatottságban vastagon benne van, hogy nincs potens ellenzék.
Az is a mi hibánk? A kíméletlen kétharmad miatt nincs épkézláb ellenzék? Gyurcsány miattunk veri szét a baloldalt, mint egy elszabadult hajóágyú? No igen…
“Ez a produkcióm négy év alatt, gyertek, szavazzatok rám. Igen, ezt tényleg elég nehéz előadni. Marad az, hogy az ellenfél maga a patás ördög. Csakhogy én nem látom a félelmet.” (…) “Mondtam én, hogy a szocik gonoszok?”
Délután szerencsére szundikál. Mondtam én olyat, hogy a szocik gonoszok?
Mesterházyék szerint a balos szavazók félnek megvallani szimpátiájukat.
Szó mi szó, ha balos lennék én is szégyellném magam, mert a baloldal ma nagyon kínos. Mesterházy ezzel a dumával próbálja elterelni a figyelmet a gyengeségükről és a tehetetlenségükről. Jó, megértem, azzal nehéz kampányolni, hogy kedves emberek, megpróbáltam felhúzni az MSZP-t, de nem sikerült, sőt rosszabb helyzetbe csúsztunk, mint 2011-ben, hiszen addig mondogattam, hogy megszabadulunk a gyurcsányizmustól, míg végül csak bevettem a DK-t az együttműködésbe, sőt még egyéb olyan pártokat is, melyek társadalmi támogatottsága ugyan értelmezhetetlen, ellenben levitézlett politikusok vezetik őket. Ez a produkcióm négy év alatt, gyertek, szavazzatok rám. Igen, ezt tényleg elég nehéz előadni. Marad az, hogy az ellenfél maga a patás ördög. Csakhogy én nem látom az emberek szemében a félelmet. Maga fél?
Egyelőre egy multi a főnököm.
Vagyis?
Vagyis nem. De ha egy községi általános iskolában dolgoznék huszonöt éve, meglehet, följebb csavarnám magamban a diplomatikusságot szabályzó potmétert.
Badarság. Debrecenben az iskolaigazgatók húsz százaléka baloldali, az egyikük ráadásul szocialista önkormányzati képviselő volt. Soha eszembe nem jutott, hogy emiatt hátrányba kéne hoznom. Az érdekel, ki milyen igazgató.
Mit köszönhet önnek Debrecen?
Nem szeretnék szerénytelen lenni, de az elmúlt tizenhat évben, amit a debreceniek elértek a vezetésemmel, tényleg figyelemre méltó.
Ön lobbizta ki a sztrádát? És a stadiont?
Ha úgy kérdezi, mi az, amit a szocik nem támogattak, mi viszont megcsináltuk, akkor sorolom: nem támogatták a főteret, a fedett jégcsarnokot, az uszodát, a stadiont, nem támogatták, hogy a város szálljon be a Lokiba, nem támogatták a vagyonkezelő holding létrejöttét, máshol akarták vezetni a sztrádát, lényegében mindent elleneztek, amit csináltunk.
Tán nem gonoszságból, hanem mert nem akarták eladósítani a várost.
Mondtam én olyat, hogy a szocik gonoszok?
Spórolósabbak, mint a helyi fideszesek. Úgy gondolták, ezekre nincs pénze a városnak.
Most meg kiderült, hogy van. Kinek lett igaza?
Önnek. Igaz, a szocik nem tudhatták, hogy Orbán Viktor 2013-ban átpakolja az állam vállára a települések adósságát. Így aztán nem Debrecen fizeti a jégcsarnokot, a stadiont, a főteret, a Lokit, az uszit.
Tévedés, a Jégcsarnokot mi fizettük ki, a főteret szintén, a Lokit mi támogattuk. Az uszodát a Vagyonkezelő Holding valósította meg, a stadion nem hitelből, hanem állami támogatásból épül. Sok mindent nem tudtak a szocik. Egyebek mellett azt sem, hogy olyan szocialista kormányfőt támogatnak, aki saját bevallása szerint elképzelhetetlen böszmeséget követ el, eladósítja az országot, ráadásul hazudik reggel, éjjel, meg este. Délután szerencsére szundikál.
Az rendben van, ha Debrecen adósodik el, az meg nincs rendben, ha az ország teszi ezt?
Debrecen adóssága akkor is kezelhető lett volna, ha nincs központi adósságkonszolidáció. Ugyanis mi nemcsak uszodára költöttünk, hanem ipari parkra, magas hozzáadott értékű ipart, szolgáltatást kiszolgáló beruházásokra, az egyetemre támaszkodó szakképzési rendszerre. Mindezek a növekvő iparűzési adóbevétel miatt hozzák is a pénzt. Debrecenben az a cél, hogy minél többen a magas hozzáadott értékű iparból éljenek meg. Ehhez kell az általános urbanisztikai fejlettség, a rekreáció, ami mindezt támogatja. Leszakadt városban nem virágzik informatikai paradicsom. De nem tagadom, jól jött az adósságkonszolidáció, magam is szószólója voltam.
És haszonélvezője.
Minden más magyar településsel egyetemben.
A debreceni fejlesztéseknek, legalábbis egy részüknek árát az ország fizeti. Minél nagyobb az adósság, annál nagyobb a haszonélvezet. Debrecenben nagy a haszonélvezet.
Nominálisan talán, fajlagosan nem. Egyébként hangsúlyozom, a debreceni fejlesztések zömét a debreceni költségvetés finanszírozta.
Tizennyolcmilliárd forintot vállalt át az állam. Az rengeteg.
Mihez képest? Ha önnek és Csányi Sándornak is ötmillió forint adóssága van, akkor melyikük adósodott el jobban?
Merek én belegondolni ilyen párhuzamba?
Mit ért ön fajlagos eladósodottságon?
Az egy lakosra jutó adósságot.
Szerintem nem ez a jó válasz.
Mit ért ön fajlagos eladósodottságon?
Mi teremti meg egy város azon képességét, hogy visszafizesse adósságát? Az, hogy hányan lakják, vagy az, hogy mekkora a vagyona, a bevétele az iparűzési adóból, a vállalkozásainak a nyereségtermelő képessége milyen, mekkora a városi költségvetés főösszege? Debrecen fajlagosan kifejezetten jól áll.
Ön mennyivel a bejelentés előtt vette hírét az adósságkonszolidációnak?
Semennyivel. A kormányváltás előtt sejtettük ugyan, hogy borzasztó nagy a baj, de hogy ekkora, azt nem. Bajnaiék hatszázmilliárdos lyukat terveztek a költségvetésbe, ráadásul ketyegett számtalan bomba, a ppp-s felsőoktatási fejlesztés, az önkormányzati eladósodás, no meg a magánnyugdíj-pénztári atombomba. Nem tudhattuk, képesek leszünk-e önkormányzati adósságkonszolidációra.
Vagyis azért felvetődött az elnökségben, hogy el kéne tüntetni a települések adósságát.
Igazából csak akkor, amikor kiderült, hogy Brüsszel 2010-től az önkormányzatok adósságát is beleszámolja az államadósságba.
Ön a Fidesz vagabundja. Nincs év, hogy ne szólna valami botrányosan vicceset, botoxos Lendvai Ildikót, ferde nyakú Dávid Ibolyát. A minap egy kereskedelmi tévé kamerája elől ellépve szögezte neki a hökkent riporternőnek, hogy: „Nem tudna valami olyasmi kérdést feltenni, amire pozitívan lehet válaszolni?”
A legkevésbé sem pártolom…
…az Európában tomboló szemforgató, képmutató „politikailag korrekt” beszédet, ami valójában arra való, hogy az emberek ne értsék, mi zajlik a világban. Ha ez vagabundság, akkor vagabund vagyok. Egyébként…
…ha megbántok valakit, mint például Dávid Ibolyát, megkövetem. Lendvai Ildikó pedig pontosan annak vette a mondást, aminek szántam, viccnek.
A legutóbbi ügy előzménye, hogy az év elején átmenetileg bezárt a debreceni klinikán működő anyatejgyűjtő állomás, és csak azt követően kezdett egyeztetni erről a kórház és gazdája, az önkormányzat, hogy kitört a botrány. A riporter a késlekedés okáról érdeklődött öntől. Nem lett volna egyszerűbb eleve azt mondani neki, hogy „elszúrtuk, kijavítjuk”?
De.
Oh.
Ünnepélyesen kijelentem: tudok rosszul dönteni. Viszont, amikor érzékelem a hibát, korrigálok. Az interjúból is tanultam, mégpedig azt, hogy a kamera mindig be van kapcsolva, akkor is, ha nincs, ergo tilos kiállni a képből, és ha már egyszer vállaltam az interjút, kötelező válaszolni a kérdésre.
Mi volt a baj azzal a kérdéssel?
Szerettem volna elmondani abban a hét másodpercben, ami adatott nekem a híradóban, hogy ismét működik az anyatejgyűjtő, ráadásul jobban ösztönzi az anyákat, ugyanis kétszer annyit fizetünk a leadott tejért, mint korábban. Csakhogy a riporter mást kérdezett, mire felvetettem, nem lehetne-e, hogy inkább a fontos információt közöljem. Nem lehetett, megértettem. Rosszul értékeltem a helyzetet, ez van. Nem mentség, de azért elárulom, hogy rémségesen rossz passzban voltam.
Volt abban a kiszólásban némi földesúri tempó, nem?
Nem hiszem.
Valami olyasmit tükrözött a helyzet, hogy „tessék csak idefigyelni, megmondom, mit kell kérdezzen”.
Tudja, hány napig nem volt anyatejgyűjtés Debrecenben? Négy! És ebből az egyik január elseje, amikor eleve csekély az anyatejbehordás.
A riporter csuklóztatásának és a botoxozásnak nincs tétje, annak se nagyon, ha pár napig otthon a fridzsikben deponálódik a tócóskerti kismamák teje. Abból viszont baj lett – beszakadt a forint -, amikor 2010 júniusában ön az ország gazdasági állapota kapcsán fogalmazott karcosan. Az is a vagabundságból fakadt?
Arról beszéltem, hogy a magyar költségvetés rossz helyzetben van, majdhogynem rosszabban, mint az akkor a csőd szélén táncoló Görögországé. És jeleztem, mindent megteszünk, hogy kiverekedjük magunkat a bajból, ám ez valószínűleg azzal jár, hogy számos intézkedésünk súrolni fogja a gazdasági alkotmányosság határát. Így is történt, jött a magánnyugdíjpénztárak gyakorlati csődhelyzete, a rezsicsökkentés központi árszabályozással, egész szektorok nonprofittá alakításának terve, a szektorális válságadók.
Az ellenzék szerint mindezzel nem súrolták, hanem egyenesen lábbal tiporták a gazdasági alkotmányosság határait.
Nem tiportunk semmit. Az viszont biztos, hogy a magyar emberek érdekében cselekedtünk. Árulja el nekem, miben tévedtem akkor?
Nemcsak az számít, igazat mondott-e, hanem az is, hogy mit váltottak ki a szavai.
Tudja, mennyire „szakadt be” a forint? Kétszáznyolcvankét forintra, majd egy kisebb korrekció után kétszáznyolcvannyolcra. Mai nézőpontból ez egy nagyon erős forintárfolyam. Sokkal inkább felfújt műbalhé volt az, mint valóság. Ilyenekkel próbáltak, próbálnak eltántorítani bennünket. Hála Istennek, nem sikerült.
