Belföld
Hazassag(1)(960x640).jpg (házasság, )

Szerelmes hétpróba házasoknak

Buthy Lilla
Buthy Lilla

2014. 03. 08. 18:33

Idén hirdették meg először Székesfehérváron az egyházmegye családközpontjában az internetes kapcsolatépítő játékot.

A szervezőket is meglepte az érdeklődők száma, több mint 100 pár jelentkezett, hogy több héten keresztül végigjárja a szeretet kalandtúráját. A farsang utolsó napjaiban a legtöbb pár közös mulatságon vett részt, megosztva egymással a próbák örömeit.

A fehérvári egyházmegyés családközpont szívet és lelket melengető „kirándulásra” hívott minden vállalkozó házaspárt a házasság hetéhez kapcsolódóan. A Szeretetkaland elnevezésű program egyik fő célja a házasságban élők megerősítése volt. Varga László és felesége, Kati – a családpasztorációs iroda munkatársai – koordinálták a feladatokat.

A házaspároknak szóló Szeretetkaland-játék során többen is visszajelezték, milyen nagy élményt jelentett a feladatok teljesítése, mert bármennyire is apró dolognak tűnik, nem része a hétköznapjaiknak, hogy kettesben beüljenek egy fél órára valahova meginni egy kávét, vagy sétáljanak kéz a kézben, esetleg szép üzeneteket fogalmazzanak meg egymásnak. Ezeket most feladatszerűen be kellett építeniük a tennivalók sorába.

Az első két feladat érzelmi húrokat pengetett (közös zene, dal, séta, romantikus helyek), a harmadik próba (a szeretetnyelvek) volt a legelgondolkodtatóbb, a negyedik (közös főzés) az együttmunkálkodás fontosságát volt hivatott hangsúlyozni. Az ötödik feladat az ajándékozás és a megajándékozottság örömét nyújtotta, majd hatodikként azon kellett morfondírozniuk a házaspároknak, hogy mi az, amit idáig elmulasztottak egymással szemben. Hat plusz egyedszerre pedig a párok emlékezetébe idézték az esküvő záróáldásának karitatív gondolatát, amely feladatként mindig előttük áll: egykor tanúskodjanak rólunk Isten előtt „a szenvedők és a szegények, akikhez jók voltunk”.

A Szerelmes hétpróbával kifejezetten a házaspárok kedvében szerettek volna járni a szervezők. A kétszemélyes feladatok elvégzésében rejlő öröm többeknek segített abban, hogy a felmerülő nehézségek ellenére is teljesítsék mind a hét feladatot a megadott határidőig.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 1968. április 12.
Mátrai Zsuzsa énekesnő részt vesz az Egy óra Majláth Júliával című műsor felvételén. A műsort húsvét hétfőn mutatják be a Magyar Televízióban Kalmár András rendezésében.
MTI Fotó: Patkó Klári
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.