„Mindig öröm a közszolgálatinak csúfolt televízióba járni, sok hasznos médiaetikai dolgot tanul ott az ember. Leginkább azt, hogy mit jelent a súlyos dezinformálás, milyen is politikailag totálisan elvakultan dolgozni, milyen, amikor minimálisan sem akarják tájékoztatni az embereket, amikor a televíziónézőre úgy tekintenek, mint egy agymosásra ítéltetett hülyegyerekre szavazógépre. Akik ma ugyanis a közszolgálati televízióban érdemi döntéseket hoznak, befolyással bírnak műsorokra, azok színvonalára, igent vagy nemet tudnak mondani, azok dilettáns politikai kiszolgálók” – írta a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke.
Az ellenzéki politikus szerint a közszolgálati média fontos intézmény, nem vitatja, hogy sok olyan ember dolgozik ma is ott, aki egy-egy műsor után „a legközelebbi lavórt keresi”. Szabó Tímea írásában azt nehezményezi, hogy a Ma reggel c. műsor állandó kérdezője lehet Pindroch Tamás, a Magyar Hírlap munkatársa, aki nemcsak a vendéget, hanem a műsorvezetőt, a kollégáit is félbeszakítja és mindenről, még a homokvárat építő gyerekekről is Gyurcsány jut eszébe, és ha ez nem lenne elég 10 másodperc alatt úgy háromszor jön ki neki az „ágyba fektetés”.
„Ágyba fektetne mindenkit, aki arra jár. Hát, mit mondjak, ágyba fektetés ügyében nem akarok a Magyar Hírlap munkatársának fejébe látni, nem tudom, mit nézett előző este, és nyilván nem is érdekel. Aki ennyiszer képes használni ezt a fordulatot, annak vagy a humorérzékével van gond, vagy pedig olyan dolgok járnak a fejében, amelyek nem rám tartoznak. De nem is a televíziónézőkre” – írja Szabó Tímea, aki szerint a nézők megérdemelnék a szakpolitikai igényességet, felkészültséget. A PM társelnöke azért dolgozik, hogy a jövőben a közszolgálatiság „ne egy fóbiákkal dolgozó fundit, hanem felkészült, tehetséges és elhivatott újságírók és szerkesztők mindennapi tiszteletreméltó munkáját jelentse.”