A figurák dagályosak. – Dehogy is. A dráma aktuális, – épp a közelmúltban rendezték meg a családi erőszak által érintett nők napját világszerte. Mint hírlelték, hazánk e statisztikákban – akárcsak annyi másban – meglehetősen rossz helyen áll Európában.
Persze, nem az adja apropóját a Szegedi Nemzeti Színház mostani Othello előadásának, hogy benne Desdemonát többször bántalmazza, megalázza férje, s végül erőszak áldozata lesz a mór kezei között… Ez a produkció nem áskál mélyen titkolt hími és női komplexusok, ősi ösztönök, vonzások és taszítások melegágyában.
A szegedi előadás egy tiszta Desdemona előtti tisztelgés. Bodolay Géza tagozati főrendező életművének és pályájának része a velencei mór féltékenységi sztorija. Deklaráltan. A műsorfüzet is erről beszél: a produkció kvázi visszatekintés, főhajtás, kritika és tán parafrázis egyúttal, más Othellót alkotott elődök felé. Sok minden, mi ezen a színpadon megesik, utalás korábbi előadásokra. No meg mai társadalompszichológiai prezentáció, múlt és jelen koraink mélysötét és napragyogta, aljas és nemes(nek tűnő) tükre. Meg sok, a közönség számára közvetett látványelem, jelzés, az orosz tőke ciprusi jelenlététől kezdve a mai hatalom silányságáig. Az emberi szenvedélyek kavargását tán könnyebben kódolhatnák a nézők, akik Othelló, Desdemona, meg Jágó bulváros tragédiájára kíváncsiak, – tudván, úgy is beteljesedik majd a Shakespeare-i végzet minden értelmetlen őrülete.
Mai pszichológiai ismereteink szerint Desdemona ösztöni féltékenység-végzete nem is annyira érthetetlen, ha alaposan olvassuk a szerzőt. A dráma szereplőinek karakteréből kifejthető mélylélektani indítékok felfednek egy felszín alatti, civilizált szavak és előzmények által rejtett valóságot. Így például a színfalak mögötti lehetséges hálószobai eseményeket.
Végül is Shakespeare kora a lüktető, erotikus, reneszánsz Európa, szenvedélyektől teli Velencétől Londonig. Maga a szerző sem volt tapasztalatlan e téren. Az Othello történet ugyanis lányszökéssel kezdődik. A felizzó szenvedélyének már ellenállni nem akaró patrícius lány, Desdemona, váratlan elhatározással a harcterek győztes vezérének karjaiba veti magát. Akinek bőrszíne ráadásul fekete. Apjának teljes elképedésére és hitetlenkedésére, – meg várható bosszúszomjára való tekintet nélkül. Se nem köznapi, se nem tündéri ez a hatalmas erővel fellobbanó női szenvedély, amely mindent kockára tesz, hogy megszerezze szűzi fátylak alatti ösztönök és érzelmek vágyott férfiját. Mint Carmen históriájából is tudjuk, az ilyen nők sugárzására a férfiak nagy számban fogékonyak, – s máris itt magyarázat Rodrigo, Cassio, sőt Jágó cselekedeteinek lehetséges motívumaira, – nem beszélve az e talajon burjánzani képes vad féltékenységről.
Mindez persze még nem teszi ténylegesen hűtlenné Desdemonát. Nos, Händel Messiásának Hallelujával indul tragédiája a szegedi nemzeti színpadán, vetített olasz városképekkel (köztük szegediekkel is), s félsötétben a lányától megrabolt apa kíméletlen, szókimondó riadóztatásával, a nézőtéren keresztül: “… egy vén fekete bak erőszakolja fehér gödölyéd! Jöjj…”
Aztán generálsötét, imbolygó fegyveresek árnyai, majd a Dózse palota terme. Ám a csábítás és lányszöktetés nem nyer itt semilyen büntetést. Mert úgymond gyors házasság köttetett erőszakoló és gödölye között, s amúgy is ellenség támadt Velencére, azt pedig le kell győznie a megvádoltnak.
Kvázi, ha a politikai elithez tartozol, könnyen mentesülhetsz a törvények alól. Ez a mostani mór talpig fehérben van. Annyira, hogy az arca sem sötét. Az előadás fekete színvilága Jágóé. Meg övé a fiatalság, a mozgékonyság, az új meg új helyzetekhez való alkalmazkodás képessége. Othello (Kárász Zéno) mackósan lágy, tétován határozott, szeretetre méltó párja, férje az ugyancsak díszesen fehér asszonynak. Nem is nehéz bolondot csinálnia belőle egy előléptetése hiányán sértődött zászlósnak. Aki „Ha mór volnék, nem vágynék Jágó lenni.” – jelenti ki magyarázatául mindannak a cselszövésnek, amit elkövetni szándékozik.
Fehér és fekete az erkölcs választója, sötét és világos terekre oszlik a dráma univerzuma. A cselekedetekben – és nem az ösztönök között. A többi szereplő is a fiatalok generációjából való, engedelmesen mozogva Jágó (Pataki Ferenc) cselvetései szerint, Cassio (Rédei Roland), Rodrigo (Poroszlay Kristó)f, Emília (Kéner Gabriella). Szépen szavalnak, gesztikulálnak, érzelegnek a darab tempója, a cselekmény igénye szerint. A díszlettér (Mira János) a Bodolaytól ismert, működő látványosság s benne színes jelmezekben (Bianca Imelda Jeremias) pompázó nép. Hírnök, matróz, követek, tisztek, nemesek, hírnökök, szenátorok, katonák, no meg az elmaradhatatlan zenészek. Vezényeli őket a közönségre rendre kikacsintó bolond (Báhner Péter). Hatásos látványok, s az ismert, szinte már várt végkifejlet a hitvesi ágyban. Majd az igazság pillanatai: Othello öngyilkossága és Jágó indulása a kínpadra.
Othello öngyilkossága és Jágó indulása a kínpadra. Vége fehérnek, feketének egyaránt – marad a szürke világ nekünk. Aztán a taps – s ki, ki elgondolkodhat a látottakon, kedve szerint.
