A géntechnológia kutatások és alkalmazások osztályozásában a piros szín az orvosi-, a fehér az ipari környezetvédelmi eljárásokat jelentik, a könyv címébe szőtt zöld tónus pedig az élelmiszergazdaságét. Ez utóbbit a közbeszéd GMO-nak ismeri.
Az előbbi két ágazat hasznosításának ellenzőiről alig hallani, – annak ellenére sem, hogy az élő szervezetek információit hordozó / továbbadó DNS beható vizsgálata és módosítása ipari – gyógyászati célra mindennapos esemény. Pedig a piros-, a fehér és a zöld géntechnológia célja egyaránt közös: „megváltoztatni élő vagy élettelen anyagokat tudás, termékek, vagy szolgáltatások létrehozása céljából.” – az OECD fogalmazza meg így a biotechnológia tudományának lényegét.
Mi az a zöld GMO?
A zöld GMO -t körbeölelő kibékíthetetlen ellentmondásokról viszont szívesen harsog a szenzációkra éhes média. Az átlagember számára nehezen követhető tudományos, gazdasági és politikai háborúk frontjainak érzékeltetésére idézzünk néhány, e témával kapcsolatos, 2013 évi hírt.
A bizonyítékok elégtelenségére hivatkozó tudósokra és az élelmiszer-biztonsági hatóságok egyöntetű nyomásnak engedve, a Food and Chemical Toxicology című folyóirat november 28-án visszavonta azt a 2012-es publikálása óta a viták kereszttüzében álló közleményt, melynek szerzői azt állították, hogy a génmódosított (GM) kukorica súlyos betegséget okoz a vele etetett patkányokban.
– Biztató lépést tett Kína, a közte és az Egyesült Államok között zajló, génmódosított kukoricát érintő vita rendezésében. A kínai hatóságok ugyanis meghosszabbították számos genetikailag módosított kukoricafajta importengedélyét.
Ferenc pápa tavaly novemberben megáldotta a Vatikánban azt a GM eljárással termesztett, A vitamint tartalmazó rizst, amely szegény országokban élő gyermekek millióinak életét mentheti meg. Három hónappal korábban ennek az „aranyrizsnek” parcelláit Greenpeace aktivisták pusztították el a Fülöp szigeteken.
Tudósok, akik “belepiszkálnak” a génekbe
Most pedig következzék néhány, közkézen forgó, a zöld biotechnológiával kapcsolatos, egymásnak homlokegyenest ellentmondó állítás, – amely e tudós könyv fellapozása során ötlik eszébe az olvasónak.
– Egyesek szerint a GMO tudósok lelkiismeretlenül, otromba módon belepiszkálnak, a növényi génekbe s az így létrehozott, művi teremékeiket emberekkel akarják elfogyasztatni…
Mások szerint az emberiség magára eszmélése óta minden célzatos növényi keresztezés gének nagyszámú keveredésével járt, – így semmi újdonság nincs abban, ha egy jobb tulajdonságokkal rendelkező növény létrehozása céljából, tudatosan irányítják ezt.
– Csak a minél nagyobb haszonra törekvő, multinacionális vállalatok kapzsisága és bő kezű finanszírozása vezérli az új növényi fajtákat géntechnológiai eljárással nemesítő tudósok észjárását és munkáját…
Ahol a jószándék terem
A jó szándék vezeti őket, hogy a növekvő létszámú és környezetét változatos módon pusztító emberiség élelmezése előtt álló hatalmas kihívásokra és a fenntartható fejlődés globális problémáira megoldásokat kutassanak fel.
– Nincsen bizonyíték arra, hogy a génmanipulált mezőgazdasági termékek veszélye nem jelent beláthatatlan nagyságrendű fenyegetést az emberiség majdani jövőjére nézve…
A hasznos tulajdonságot hordozó gének áttelepítésével nemesített növényekből származó élelmiszerekből százmilliónyian fogyasztottak már a földgolyón az utóbbi két évtizedben, minden káros következmény nélkül.
– Az ellenőrizetlen sertés-, marha stb. állati trágyával javított földeken termett organikus, zöldségek, gyümölcsök kedvező élettani hatása nem kíván bizonyítást, – szemben a biológiai környezetet károsító GMO termékek okozta veszélyekkel…
A legszigorúbb minősítés és ellenőrzés alatt termelt GMO növények kevesebb rovarirtó növényvédőszer, műtrágya kiszórását igénylik, környezetkímélők, tűrik a szárazságot, kevesebb széndioxidot termelnek és gazdaságosabban termeszthetők a hagyományosoknál.
Nos, az idézetek csak szerény csokrot alkotnak az egymást kizáró vélemények, hitek, ellentmondások tudományos és dilettáns szénakazlában. Ott kavarognak az érdeklődő olvasó fejében, amikor kinyitja a két szegedi tudós, Dudits Dénes növény genetikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és Györgyey János, kutatóbiológus, kandidátus közös munkáját. Mindketten az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontban dolgoznak. Könyvükben nem titkolják meggyőződésüket: a zöld biotechnológia, a GMO hasznosságának és ártalmatlanságának a hívei – ám ennek ellenére, vagy épp ezért érvelésük higgadt, tudományos erejű és objektív.
A szerzők mélységes meggyőződése, hogy a molekuláris biológia 21. századi eredményeinek birtokában a történelem során alkalmazott nemesítési eljárások legfejlettebb változata a GMO. Folytatja a kedvezőbb tulajdonságú növényváltozatokat nemesítő módszerek eddigi sorát. Úgymint a tízezer évvel ezelőtt kezdődött háziasítás – majd a szelekció – keresztezés – citogenetika – mutációs nemesítés – transzformáció és végül napjainkban a DNS chip és a mai genomprogramok alkalmazása az új tulajdonságokkal rendelkező fajták előállítására.
A kötet szemléletesen jeleníti meg: a géntechnológia módszertana nem más, mint az ember általi kiválogatáson alapuló természetes szelekcióé. Csak éppen hatékonyabb, biztonságosabb és jobban tervezhetőbb annál. A növénynemesítési technikák megújításában egyébként két magyar nemesítő – Mokri Sámuel és Szilvay Lajos – munkássága is világhírű újdonságot szült a múlt század elején – persze, még nem géntechnológiai eljárásokkal.
A könyv nagyjából fele a biológiai tudást érettségin tesztelt, s a tanórákon hallottakra még emlékező olvasó számára kínál érthető olvasmányt a molekulaláncok biológiai világáról. A kettős spirált alkotó bázispárok egymásba láncolódó sorrendjének szerepéről a kívánt növényi tulajdonságok meghatározásában, az öröklődésben / örökítésben aktivizálódó genomok, RNS molekulák, kromoszómák, szekvenciák, őssejtek bonyolult, ám lenyűgöző tudományáról.
Arról, hogy miként képesek a molekuláris biológia tudorai nyakon csípni egy-egy növényi tulajdonságot (szárazságtűrést, bogár rezisztenciát, gombafertőzésnek, vírusoknak való ellenállást, stb.) meghatározó gént, s egy hordozó segítségével átjuttatni egy rokon növénybe. Azután tesztelni annak beilleszkedését, működését, ártalmatlanságát, s felnevelni az új palántát. Előbb a kutatóintézeti cserepekben és növényházakban, majd a kísérleti táblákon, módszeresen megfigyelve minden példányát, s dokumentálva a környezetre tett hatását.
Nem az ördögtől való
Ha mindent megfelelőnek találnak, csak akkor kezdődhet a hatósági ellenőrzés bonyolult sora, hogy az új fajta kísérleti-, majd köztermesztési engedélyt kaphasson az adott országban.
Mint olvasható, az első GMO növényeket 1997-ban vetették el a világon – elsősorban ipari hasznosítás céljával. Elterjedésük erőteljesen növekvő tendenciát mutat: 2012-ben már a földgolyó 28 országában 13 millió gazdaságban, százhetven millió hektáron, a világ összes szántóterületének kb. 10 %-án termesztenek GMO növényféléket. Bogaraknak-, gombaféleségeknek-, vírusfertőzésnek-, gyomirtó szereknek ellenálló gyapotot, szóját, kukoricát, burgonyát, papayát… Ez magyarázza is, terjedése milyen (gyomirtók, permetezőszerek stb. gyártásában érintett) gazdasági érdekeket sért, különösen a fejlődő, szegény országokban.
A könyv a génnemesítés eredményeinek, a köztermesztésbe szánt növények elfogadottságával, a témát burkoló véleménykülönbségekkel, az ellenőrzéssel, a kockázatokkal, a GMO elfogadottságával és megbélyegzése okaival is részletesen foglalkozik, különösen Európában. Kontinensünkön ugyanis a legélesebbek a viták, legbonyolultabb az engedélyeztetési procedúra. A mellette és ellene hitet tevő hozzáértők és ostobák, szavazatvadász politikusok, szenzációhajhász médiumok, egymás ellen feszülő zöldek, környezetvédők, növénynemesítők és biológusok táborai a legkevésbé sem hajlandók egymás érveit és a tudományos tapasztalatokat belátóan mérlegelni. Pedig lenne miről párbeszédet folytatniuk az emberiség élelmezésének és a fenntartható fejlődés problémáiról elmélkedve.
Elgondolkodtató olvasmány Dudits Dénes és Györgyey János Zöld GMO-k című könyve. Azok számára, kik hisznek a molekuláris biológia jövőt meghatározó kutatási eredményeiben, de azoknak is, akik vitatják azokat. Hogy ne hisztéria uralja a kapcsolatos híreket és párbeszédet. Tán ezért is furcsállható az MTI 2014. január 27.-i híre, amely a következőket tudatta:
„A büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását javasolja a Budai Gyula, hogy akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetők legyenek az engedély nélkül végzett géntechnológiai tevékenységek… A szabályozás kiterjesztését a Fideszes politikus azzal indokolta, hogy például egy kísérletben használt gén módosított mikroorganizmussal adott esetben sokkal nagyobb környezeti vagy egészségügyi kárt lehet okozni, mint egy génmódosított növény termesztésével, amelyre a ma hatályos Btk.-passzus vonatkozik.”
Mindezek ismeretében két latin mondás is kívánkozik e jegyzet végére: „Eppur si muove”, „Navigare necesse est”.
