Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője ugyanazokat az ingatlanokat birtokolja, mint egy évvel korábban: egy lakást Budapest II. kerületében, egy balatonlellei házat, illetve Szakonyfalun egy házat és erdőt. A kormánypárti politikus megtartotta tartós bérletben használt Audi A3 gépkocsiját, valamint a 2009-ben vásárolt Iványi-Grünwald-festmény mellé megvásárolta Bak Imre egy alkotását is.
A frakcióvezető takarékbetétben elhelyezett megtakarítása 4,7 millió forintra nőtt a korábbi 3,4 millió forintról, banki tartozása ugyanakkor változatlanul 30 millió forint, míg magánszemélyekkel szembeni hátraléka 1,2 millió forinttal 16,8 millió forintra mérséklődött.
Rogán Antal nyilatkozatában feltünteti az V. kerületi polgármesterségért járó havi bruttó 632 ezer forintos fizetését, valamint parlamenti járandóságát, amely 788 ezer forint, továbbá 278 ezer forint választókerületi pótlék.
Mesterházynak veszprémi garázsai vannak
Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője tavaly eladta a Tolna megyei Gerjenben található legelő és erdő tulajdonrészét, így nyolc ingatlanban maradt részesedése. Egy 68 négyzetméteres óbudai panellakás mellett van három rétje, a legnagyobb Alsóörsön (832 négyzetméter), de szántóval és tóparti nádassal is rendelkezik a Balaton északi partján, továbbá két garázzsal Veszprémben.
Az MSZP vezetőjének saját autója nincs, szolgálati Audi A6-os autóval jár és megtartotta 2011-ben vásárolt Honda-motorját is. Az előző évhez hasonlóan ismét 1,5 millió forint készpénzzel gyarapította megtakarítását, amely így ebben a formában nyolcmillió forint volt tavaly. Az ellenzéki képviselő eredetileg kétmilliós hitelét is a korábbi évvel megegyező ütemben, félmillió forinttal törlesztette, így egymillió forint tartozása maradt.
Mesterházy Attila pártelnöki fizetése évek óta változatlan, havi bruttó 282 ezer forint, emellett vagyonnyilatkozatában továbbra is említést tesz ajándékba kapott herendi porcelánjairól, valamint szórakoztató és számítástechnikai eszközökről.
Vona nem gyűjt vagyontárgyakat
Vona Gábornak, a Jobbik elnökének és frakcióvezetőjének továbbra sincs ingatlanja, illetve értékes ingósága. Az ellenzéki politikus könyvkiadásból másfél millió forinttal gyarapodott, takarékbetétben elhelyezett befektetése ugyanakkor 4,2 millió forintról 3 millió forintra csökkent, korábbi évben meglévő mintegy félmillió forint értékű befektetési jegye pedig megszűnt.
Semjén Zsolt KDNP-elnök az egy évvel korábbi állapothoz hasonlóan jelenleg is két II. kerületi lakás – egy 123 és egy 42 négyzetméteres – tulajdonosa felerészben, emellett továbbra is haszonélvezeti joga van egy 70 négyzetméteres balatonfenyvesi üdülőben.
A politikus vagyontárgyai közé a születése óta családi ajándékból gyűjtött antik bútorokat sorolja, valamint megemlíti miniszterelnök-helyettesként járó havi, bruttó 1,1 millió forintos jövedelmét. Semjén Zsolt nyilatkozatából kiderül még, hogy bankszámlájáról ugyanakkor elfogyott az előző évben feltüntetett félmillió forint.
Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az előző évekhez hasonlóan egy zuglói társasházi lakásnak, egy budakeszi zártkertnek, egy kisnémediben található erdőnek, valamint egy 83 négyzetméteres tahitótfalui háznak a tulajdonosa. A kormánypárti politikusnak tavaly megszűnt a korábban feltüntetett 282 ezer forintos nyugdíja.
Gyurcsány kevesebbet kapott az Altus után
Schiffer András, az LMP frakcióvezetője változatlanul egy XIII. kerületi 85 négyzetméteres lakás tulajdonosa. Az ellenzéki politikus megtakarítása a korábbi évhez hasonlóan ismét egymillió forinttal csökkent, összege így 3,5 millió forint. Ezzel egy időben banki tartozása is mérséklődött: 2,6 millió forintról egymillió forint alá. Az LMP-s politikus a parlamenti képviselőség mellett ügyvédként is dolgozik, vagyonnyilatkozata szerint ugyanakkor ebből a tevékenységéből nem származik bevétele.
Gyurcsány Ferenc DK-elnök, független képviselő tulajdonában továbbra is egy 50 négyzetméteres pápai lakás és a feleségével 2009 őszén vásárolt 267 négyzetméteres kötcsei ingatlan áll. Ehhez felvett hitele nem csökkent egy év alatt, összege továbbra is 64 millió forint. A politikus a vagyonnyilatkozatában 1,5 millió forintos megtakarításról és az Altus Befektetési Zrt.-től származó 79 millió forintos tulajdonosi osztalékról számol be, ami 9 millió forinttal marad el a tavalyitól.
Szabó Tímeának, a PM társelnökének változatlanul két fővárosi ingatlanban, egy 86 és egy 72 négyzetméteres társasházban van tulajdona, emellett 2011-ben vásárolt egy Citroen Xsara gépkocsit. A politikusnak nem csökkent 15 millió forintos banktartozása. Jávor Benedek, a PM másik társelnöke egy XII. kerületi 95 négyzetméteres lakás felét birtokolja.
A miniszterelnök zsebében itt turkálhat, míg a kormánytagok pénzügyi zsonglőrködésiről itt kaphat képet.