Belföld

4 millió kisokos Gyurcsányék 7 főbűnéről

4 millió magyar háztartást szembesít a szocialista-liberális kormányok nyolcéves tevékenységével, “a Gyurcsány-koalíció hét főbűnével”. A kiadványban a szervezet korábbi, bohócos plakátképei jelennek meg, de már Kuncze Gábor és Fodor Gábor is látható rajtuk. A Nem érdemelnek több esélyt – című kiadványban “a Gyurcsány-koalíció 7 főbűne” közé sorolták, hogy 2009-ben elvettek egyhavi nyugdíjat, nyolc év alatt 15-ször emelték a rezsit és elvettek egyévnyi gyest a kismamáktól.
A kiadvány célja, hogy senki ne felejtse el, mi történt a korábbi nyolc évben. A CÖF addig folytatja ezt az ismeretterjesztést, amíg azt az emberek anyagilag támogatják.

A szervezet két alapítója: Csizmadia László és Fricz Tamás elmondta, országjárást indítanak azért, hogy a választás előtt a civil szférából véleményeket és ajánlásokat gyűjtsenek egy nemzeti társadalmi szerződéshez. Várhatóan március 29-én Békemenetet tartanak a nemzeti értékek, a szuverenitás, a családok, a szolidaritás és a demokrácia mellett. Ez minden eddiginél nagyobb rendezvény lesz – tették hozzá. A CÖF egyébként nem indult harcba a hatalomért, nem pártpolitizál, kívülről befolyásolná, segítené, kritizálná “a mindenkori kormányzást.

A választásokig elkészülő nemzeti társadalmi szerződés a Kárpát-medencei magyarok véleményén alapul, azt tartalmazza majd, hogy az emberek miként látják az elmúlt négy évet, milyen különbséget látnak a korábbi nyolc évhez képest. A szervezők által “élő nemzeti konzultációnak” nevezett országjáráson 120 helyszínen jelennek meg, és ötven, a magyar társadalom előtt ismert önkéntes szakember segíti a munkájukat.

Fricz Tamás a civil országjárásról azt mondta: a CÖF független a pártoktól és kellően kritikus is velük szemben. Értékeket képviselnek, és megpróbálják a civil véleményt megjeleníteni a közgondolkodásban. Közölte azt is, hogy a Mesterházy Attila MSZP-elnöknek írt nyílt levelüket – amelyben arra kérték, az ellenzéki összefogásban szakítsanak Gyurcsány Ferenccel – a CÖF honlapján már bárki aláírhatja elektronikusan.

Ha az eszköz erkölcsileg rossz és elítélendő, akkor azt semmilyen politikai cél nem szentesítheti. Az ellenzéki pártok azért fogtak össze Gyurcsány Ferenccel, mert szerintük csak úgy lehet Orbán Viktort “elkergetni”, ám ezzel erkölcsileg lezüllesztették a magyar politikát – fogalmazott. Az MSZP szombati gyűlésén elhangzott bekiabálásra és a pártelnök reagálására utalva azt mondta, nem Mesterházy Attila magyarázkodása a baj, hanem az, hogy olyan légkör alakult ki, amelyben a “szocialisták ott tapsoló tágabb holdudvarának egyik tagja képes volt bekiabálni az éterbe, hogy kötelet”.

Fricz Tamás szerint a 2014-es választások után nagy erővel társadalmi megbékélésre kell törekedni, mert az ország már nem bírja sokáig a polgárháborús állapotot. A CÖF alapítóit a jelenlegi kormánnyal szembeni kritikáikról is kérdezték. Csizmadia László ezzel kapcsolatban a gyors törvényhozást és lassú elszámoltatást említette, Fricz Tamás pedig az ügynökkérdések kezelését. A kormányzattal szembeni kritikaként említette az új magyar gazdaságpolitika kommunikációját, valamint egyes kormányzati döntések nemzetközi és társadalmi előkészítését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik