Belföld

Betemeti a hó Baranyát

hokotro(960x640)(4).jpg (hókotró)
hokotro(960x640)(4).jpg (hókotró)

Baranya megyében egyre nehezebb közlekedni a havazás miatt. Számos jármű akadt már el az utak mentén, egyes helyi és távolsági buszjáratok pedig nem a teljes vonalon járnak.

Elzárt település nincs a megyében, a hólánc használatát sem rendelték még el, de továbbra sem lehet közlekedni a 6607-es úton Somogyapáti után, Somogy megye irányába, valamint Lad és Patosfa között – közölte Kasza Anett baranyai katasztrófavédelmi szóvivő.

Lezárták a kozármislenyi körfogalomtól az M60-as autópálya felé vezető utat, valamint az Abaliget és Husztót közötti utat kamionok elakadása miatt. Elakadt buszok mentésére Kaposvárról két honvédségi teherautó érkezett Baranyába.

Nem mennek be a távolsági buszok a Pécshez közeli Kővágótöttösre, de a közlekedés Kővágószőlős, Cserkút, és Bakonya térségében is nehéz – közölte a Pannon Volán Zrt. A Tüke Busz Zrt. tájékoztatása szerint Pécsen folyamatos a helyi járatú autóbusz-közlekedés, a járművek bizonyos szakaszokon ugyanakkor korlátozottan közlekednek. A 22-es vonalon Istenkútig járnak a buszok, a 4Y-os járat a Palahegyi útig, a 36-os és 37-es busz az Angster József utcai megállóig közlekedik, a 35-ös jelzésű busz csak a Dömörkapuig szállítja az utasokat.

A havazás szinte egész Nyugat-Magyarországot megbénította. A közlekedés jelentősen lelassult, több autó árokba borult. A térségben 20 centi friss havat várnak, a helyzetet hófúvás nehezíti. Olvassa el összefoglalónkat a hóhelyzetről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik