Belföld

Rigoletto: gengszteres opera született!

Verdi csodálatos operáját január 25-én mutatja be a győri teátrum.

1982, majd 1997 után újra műsorára tűzi a győri teátrum a Rigolettót. A darab nemcsak ebből a szempontból érdekes, hanem azért is, mert Forgács Péter igazgató, pályafutása során először rendez operát.

A főpróba szünetében a direktor úgy nyilatkozott a Győr24-nek, hogy igazából rábeszélték erre a feladatra. „Szeretem az operát, mint műfajt, de annyira mégsem áll közel hozzám. Őszinte leszek, Silló István karmester győzködött már hónapok óta, hogy próbáljam ki magam ebben a világban. Végül kötélnek álltam, igaz a próbafolyamat közepén volt egy kis hullámvölgy, amikor azt mondtam: köszönöm ebből nem kérek többet” – árulta el portálunknak a rendező, aki gyorsan hozzátette, hogy természetesen ma már másként lát sok mindent. „Most úgy érzem, hogy még egyszer biztosan fogok operát rendezni. Vagy akár többször is. A szerdai főpróbán a szereplők megnyomták a gombot, egészen másként játszottak, mint előtte, és tényleg éltek a színpadon. Kapcsolat volt, erotika volt, vagyis minden előkerült, ami kell ennek a darabnak a sikeréhez. Elégedett vagyok!” – tette hozzá Forgács Péter.


Az 1500-as évek Itáliájában játszódó történet főszereplőit lekettőzte a rendező, így Rigoletto, Gilda, de a mantovai herceg bőrébe is két művész bújik az előadások során. Kovács Éva mellett példa Sipos Marianna is az udvari bolond szépséges lányának jelmezét veszi fel. „Gilda szerepe nagyon izgalmas kihívás egy szoprán számára. Nem vagyok egy tipikus Gilda, mert ezt általában csicsergő szopránok szokták énekelni. Nagyon összetett ez a karakter, a mű elején egy fiatal kislány, akit megérint a szerelem, viszont a darab végén a zenében és a személyiségében is megjelenik a dráma. Akkora fejlődésen megy keresztül ez a lány, hogy nem hiszem, hogy csak egy csicsergő gyermek lenne, számomra ez egy sokkal nagyobb ívű szerep” – mesélte az általa megformált Gildáról Marianna.

A nőcsábász, mantovai herceg alakítója nem más, mint László Boldizsár, a Cotton Club Singers alapítója, aki most az együttesben megszokott, gengszteres megjelenését újra életre keltheti.

Azért örültem az opera műfajának, mert az együttesben15 évig, ebben, a gengszterekre jellemző öltözékben léptem színpadra nap, mint nap. 6 éve véget ért már az életemnek az a szakasza, és most elkezdett hiányozni. Így viszont, hogy Verdi egyik legszebb operájában újra belebújhatok a vagány öltönybe, mindenképpen örömmel tölt el, de óriási feladat is egyszerre. Forgács Péter azt mondta, ez a herceg lehet egy kicsit lazább, egy kicsit gengszteresebb” – mondta a Győr24-nek főpróba estjén László Boldizsár.

Guiseppe Verdi 38 évesen írta meg háromfelvonásos operáját, és ezzel a Victor Hugo egykori botrányos színdarabja (A király mulat) alapján született remekművével egycsapásra megalapozta világhírét. Az 1851-es velencei bemutatót követően a mű a világ egyik legtöbbet játszott operája lett. Kíváncsian várjuk, Győrben hogyan fogadja a közönség az új köntösbe öltöztetett operát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik