Belföld

Nagy Bandó András LMP-s színekben indul

nagy-bando-andras(210x140)(3).jpg (nagy bandó andrás, )
nagy-bando-andras(210x140)(3).jpg (nagy bandó andrás, )

Az ellenzéki párt jelöltjeként méretteti meg magát az országgyűlési választásokon a humorista, Orfű volt polgármestere.

Semmi különös, mondom magamban, és tudom, sokak számára mégis meglepő. Humoristaként is tudtam: az igazi poén az, ami meglepi a közönséget. Döntésem csupán azok számára meglepő, akik kevésbé ismernek. Voltam már újságkézbesítő, építésvezető, kőműves és segédmunkás, fóliázó kertészvállalkozó, polgármester, most pedig megpróbálom, hátha országgyűlési képviselővé lehetek – írja a párt honlapján Szó és tett című írásában Nagy Bandó András.

A humorista az utóbbi időben több, a jelenlegi kormány intézkedéseit kritizáló írást közölt Facebook-oldalán, az odamondogatások után akar most tenni valamit – fogalmaz, hozzátéve, hogy az esélytelenek nyugalmával vállalja a jelöltséget, alternatívát kínálva azok számára, akik sem a jelenleg kormányzó pártok, sem az erősnek látszó ellenzékiek jelöltjeit nem szeretnék támogatni. Mint tapasztalhatjuk, az egyik oldal túl tökös, a másik meg túlzottan töketlen – emeli ki.

Célja, hogy felhívja a választók figyelmét arra, amiben ő évtizedek óta hisz, hogy lehet más a politika. Hogy lehet másképp és másokkal is országot építeni. Hogy lehet ideológiamentesen és korrumpálódás nélkül is képviselni a választókat. Hogy igenis van helye a tiszta kéz elveit valló képviselőknek is a magyar parlamentben. Ha ez a fajta tisztesség parlamenten kívülre kerül, akkor is érték marad. A magyar törvényhozás lesz szegényebb nélkülük.

Állítása szerint alkalmatlan a szokványos politikusi pályára, hatalomvágytól mentes, betarthatatlan ígéreteket nem gyűjtött csokorba. Egyetlen hibájaként azt hozza fel, hogy nem tart vak komondort, de ha tartana, vigyázna rá, hogy át ne essen rajta a felesége. Azt írja, Orfű polgármestereként már bebizonyította, hogy nem korrumpálható, mikor az elős köszönetként hozott italt visszautasította. Szerinte ugyanis egy üveg itallal kezdődik az első millió forint elfogadása is.

Magát egyébként így jellemzi: szabadelvű keresztény, szociálisan érzékeny konzervatív, bátor demokrata, szenvedélyes zöld, és szívből jövő nemzeti érzéssel megáldott magyar.

Zárásul így indokolja döntését:

Párton kívüli jelöltként vállalom a megméretést, és arra biztatok más hiteles személyiségeket is, hogy mutassák meg magukat, és segítsék a kevés eséllyel is elveihez ragaszkodó Pártot, hátha így egyszer valóban más lesz, más lehet a politika. A 2014-es választási kampányban nem a Párt támogatásával indulok, ellenkezőleg: a Párt élvezheti a támogatásomat. Vallom: nem csak a sikeres kormányváltás győzelem. Az optimizmus és a tisztesség hosszú távon kamatozik. Ahogy Szókratész mondja: „Nem a vagyonból lesz az erény, hanem az erényből a vagyon.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik