Belföld

A potencianövelőket is ellenőrzik

laboratórium (labor, laboratórium, lombik, vegyész, ántsz, vízminőség, vizsgálat,)
laboratórium (labor, laboratórium, lombik, vegyész, ántsz, vízminőség, vizsgálat,)

A bölcsődéket, az étrend-kiegészítőket és a fürdőhelyeket ellenőrzik kiemelten az idén.

Kapcsolódó cikkek

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat közlése szerint azokat a területeket vizsgálja kiemelten az Országos Tisztiorvosi Hivatal, amelyeken a hivatalhoz érkezett jelzések alapján problémák voltak az elmúlt időszakban. Az országos ellenőrzési terv részeként azokra a tevékenységekre is figyelnek majd, ahol a jogszabályok változása miatt új rendelkezéseknek kell megfelelni.

Kiemelt figyelem

A közlemény szerint az egészségügyi hatóság már tavaly is kiemelt figyelemmel kísérte az étrend-kiegészítőket, és az idén is országos ellenőrzést indít. Vizsgálják a készítmények jelölését, egyes – szúrópróbaszerűen kiválasztott – potenciafokozókat pedig laboratóriumi vizsgálatnak is alávetnek, többek között azt nézik meg, hogy tartalmaznak-e tiltott összetevőt.

A kormányhivatalok népegészségügyi intézeteinek munkatársai március 1. és november 30. között hétszáz bölcsődét keresnek fel. Országosan egységes szempontrendszer alapján vizsgálják majd az intézményekben a közegészségügyi körülményeket – közölte az ÁNTSZ.

Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan a természetes fürdőhelyeket, fürdővizeket is vizsgálják az idén. Az üzemeltetni kívánt fürdőhelyeken ellenőrzéseket tartanak, és az ütemezett laboratóriumi vízminőségi vizsgálatok elvégzését, a jelentési kötelezettség teljesítését is figyelemmel kíséri az egészségügyi hatóság.

Vasútállomás, pályaudvar, aluljárók…

Folytatódik a nemdohányzók védelméről szóló törvény betartásának vizsgálata. A tisztiorvosok, közegészségügyi felügyelők külön figyelnek azokra a helyekre, amelyekkel kapcsolatban a legtöbb hiányosságot tapasztalták, illetve amelyekre több panasz érkezett. Ennek megfelelően a vasútállomások, pályaudvarok, megállóhelyek, továbbá az aluljárók, valamint a szórakoztató- és vendéglátó-ipari egységek vizsgálata is szerepel az országos ellenőrzési tervben.

A fekvő- és járóbeteg-ellátók közül – több más terület mellett – kiemelt figyelmet kapnak a magánnőgyógyászatok. Különösen a tevékenységhez kapcsolódó szakdolgozó feladatok ellátását, valamint a szűrővizsgálatokon levett vizsgálati anyagok továbbításával összefüggő egyes részterületeket tekintik át.

Az ÁNTSZ tájékoztatása szerint a tiszti főorvosi hivatal részt vesz a 2014-re tervezett kormányhivatali átfogó és célellenőrzésekben is, az oltóanyag-gazdálkodás, a kórházhigiénés tevékenység, a közegészségügyi szakmai feladatellátás és az alapellátással összefüggő engedélyezési tevékenység ellenőrzése lesznek a kiemelt területek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik