Belföld

Zöld utat kapott Mesterházy

mesterhazy(960x640)(2).jpg (mesterházy)
mesterhazy(960x640)(2).jpg (mesterházy)

A szocialisták újra tárgyalnak Bajnaiékkal a választási szövetség kibővítéséről, de egyelőre nem tudni, mi lesz Gyurcsánnyal és a Demokratikus Koalícióval.

Mint ahogy arról beszámoltunk, Bajnai Gordon az ATV reggeli műsorában azt mondta: tárgyalást kezdeményeznek az MSZP-vel a szövetség újragondolásáról.

Az Együtt-PM vezetője szerint félre kell tenni a vitákat, és nagyon gyorsan, egy-másfél héten belül tisztázni kell, ki és milyen együttműködésre hajlandó. Ezért kezdeményezi, hogy még a héten üljenek le, első körben az MSZP, majd a Demokratikus Koalíció vezetőivel.

Az MSZP hétfő este összeült és döntött: a pártot a kampányidőszakban irányító országos választási bizottság felhatalmazta Mesterházy Attila pártelnököt és a szocialisták vezetőiből álló delegációt, hogy tárgyaljon az Együtt-PM-mel a korábban megkötött választási szövetség kibővítéséről.

Minden opció átgondolására nyitott

Mesterházy Attila az ülés után  az  ATV Egyenes beszéd című műsorában nyilatkozott,  és igennel válaszolt arra, hogy a közös lista- és miniszterelnökjelölt-állítás lehetőségéről kezdik-e meg a tárgyalásokat Bajnai Gordon pártszövetségével.

Arra a kérdésre, hogy Bajnai Gordonhoz hasonlóan hajlandó-e hátralépni, lemondani a miniszterelnök-jelöltségről, az MSZP-elnök úgy válaszolt: minden opció megtárgyalására, átgondolására nyitott.

Azt is elmondta, mivel már csak három hónap van a választásokig és alig több mint egy hónap a jelöltállítás kezdetéig, az újranyitott tárgyalásokat a jövő hét végéig le kell zárni.A szocialisták újra tárgyalnak Bajnaiékkal a választási szövetség kibővítéséről, de egyelőre nem tudni, mi lesz Gyurcsánnyal és a Demokratikus Koalícióval.

Korábban a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta, három lehetőséget lát: egyéni választókerületi megállapodásokat annak érdekében, hogy mindenhol csak egy baloldali jelölt álljon szemben a Fidesszel, a közös listát, illetve azt, hogy az MSZP és az Együtt-PM is bővíti a saját szövetségi körét.

És Gyurcsány?

Arról, hogy a Demokratikus Koalíciót vezető Gyurcsány Ferenc helyet kaphat-e egy közös listán, Gúr Nándor, a szocialista párt alelnöke úgy válaszolt: nem személyekről, hanem a választási győzelmet segítő konstrukcióról kell megállapodni. Mesterházy ugyanakkor közölte, készek tárgyalni a Demokratikus Koalícióval – ezt korábban is megtették -, de a DK 16 pontos programjában több olyan elem van, amellyel nem értenek egyet, így ezt a kérdést is rendezni kell.

Mindenesetre Gyurcsány Ferenc már közölte, hogy készen áll a tárgyalásokra. A DK hétfői közleménye szerint  az ellenzék győzelmének és az Orbán-rendszer megbuktatásának legnagyobb esélyét a közös jelöltek, a közös lista és a közös miniszterelnök-jelölt jelenti. A párt ezért bármelyik pillanatban készen áll az együttműködésről szóló érdemi tárgyalások megkezdésére.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik