Belföld
vona (vona)

Vona Gábor jót evett egy zsidó étteremben

Vacsoracsata a t.házból – a Hír24 ünnepi, gasztropolitikai videósorozata. A mai részben a főjobbikos tetkót villant, szüzet pirít és radikalizmusról beszél.

Sorozatunk első részében Bajnai Gordon főzött halászlét, miközben rezsizett és orbánozott.

A második részben Vadai Ágnes, a DK színeiben aszalt gyümölcsös pulykamellet mutatott és a baloldali összefogásról beszélt.

Ezúttal a Jobbik pártelnökéhez mentünk. Vona Gábor meglepetésünkre nem hagyományos magyar ételt főzött, amikor arra kértük, készítsen el egy, Vonáéknál szokásos karácsonyi menüt. A videóból kiderül, miért kuszkusz és görögsaláta kerül az asztalra, és hogy igaz-e a legenda a Jobbik-elnökről és a zsidó étteremről.

És ha megfőzné… recepthalmaz Vona Gábor menüjéhez:

Bacon-be tekert szűzérme

Hozzávalók:
– sertésszűz
– olívaolaj
– fokhagyma
– koriander
– szeletelt bacon
– só, bors

A sertésszüzet 3-4 napig olívaolajban pácoljuk. A páclébe fokhagymát, törött borsot és koriandert teszünk. A sütés előtt a húst 2-3 cm vastag érmékre szeleteljük, sóval és borssal megszórjuk, majd bacon-be tekerjük. Kevés olajat a serpenyőben felforrósítunk, majd az érmék mindkét oldalát nagy lángon megkapatjuk, hogy a hús zaftos maradjon. Ezután gyakori forgatás mellett sütjük ki. Mivel a szüzet több napig pácoltuk, így nem kell agyonsütni, akkor nagyon finom, ha a közepe egy kicsit rózsaszín marad.

Mediterrán tepsis burgonya

Hozzávalók:
– burgonya
– olívaolaj
– fokhagyma
– vöröshagyma
– citrom
– fehérbor
– paradicsom
– chilipaprika
– rozmaring
– só, bors

A burgonyát meghámozzuk és nagyobb cikkekre vágjuk. A tepsibe tesszük és rászórunk friss rozmaringot (lehet kapni kis cserepes rozmaringot télen is, ha nincs, akkor csomagolt is jó), egész fokhagymagerezdeket gazdagon, cikkekre vágott vöröshagymát, majd egy pohár vizet öntünk hozzá, sózzuk, borsozzuk, végül lefedjük alufóliával és a sütőbe tesszük alacsony tűzön. Ennek a tepsis burgonyának az a lényege, hogy akár két-három órán át is lassan süssük, pároljuk, és a végén pirítsuk meg igény szerint. A sütés első fele után levehetjük az alufóliát, beletehetjük a chilit, a paradicsomot (a legjobb a koktélparadicsom, ha az nincs, akkor nagyobb cikkekre vágva a normál paradicsom is tökéletes), a citrom levét és egy nagyon kevés fehér bort, hogy ezekkel párolódjon, süljön tovább a burgonya. Amikor a burgonya már szép puha és a külseje kezd kérgesedni, a sütőt magasabb fokozatra vagy grillező funkcióra kapcsolhatjuk és ízlés szerint piríthatjuk.

Kuszkusz Vona Gábor módra

Hozzávalók:
– kuszkusz
– olívaolaj
– vöröshagyma
– római kömény
– gyömbér
– méz
– citrom leve
– pisztácia
– mazsola
– gránátalma
– só, bors

Az olívaolajon megpirítjuk az apróra vágott vöröshagymát, hozzáadjuk a mazsolát, a pisztáciát (lehet dió, mogyoró vagy mandula is) és a fűszereket (római kömény, bors, gyömbér). Amíg a hagyma engedi – nem szabad nagyon lesütni – együtt pirítjuk őket, majd az egészhez hozzáöntünk mézet és szórunk rá egy csipetnyi sót is ízlés szerint. Ezután vizet öntünk az egészre, majd azt felforraljuk. Amikor a víz felforrt ugyanannyi kuszkuszt öntünk hozzá, amennyi vizet tettünk bele. Miután megkevertük a hozzávalókat, nincs más dolgunk, mint lefedni az edényt. A kuszkusz néhány perc alatt magába szívja a vizet és kész is a köret. A tálaláskor a kuszkuszra citromlevet facsarunk, megszórjuk egy kis pisztáciával és gránátalmával.

Videósorozatunk holnap folytatódik.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Feldolgozottság
99,98%
Fidesz-KDNP 52,44%
DK 16,15%
Momentum 9,87%
MSZP-P 6,64%
Jobbik 6,39%
Mi Hazánk 3,31%
Kétfarkú 2,61%
LMP 2,17%
Munkáspárt 0,42%
Dr. Trócsányi László
Fidesz-KDNP
Dr. Szájer József
Fidesz-KDNP
Járóka Livia
Fidesz-KDNP
Deutsch Tamás
Fidesz-KDNP
Gyürk András
Fidesz-KDNP
Gál Kinga
Fidesz-KDNP
Hölvényi György
Fidesz-KDNP
Győri Enikő
Fidesz-KDNP
Kósa Ádám
Fidesz-KDNP
Bocskor Andrea
Fidesz-KDNP
Deli Andor
Fidesz-KDNP
Hidvéghi Balázs
Fidesz-KDNP
Tóth Edina
Fidesz-KDNP
Dr. Dobrev Klára
DK
Dr. Molnár Csaba
DK
Rónai Sándor
DK
Ara-Kovács Attila
DK
Dr. Cseh Katalin
Momentum
Donáth Anna Júlia
Momentum
Dr. Tóth Bertalan
MSZP-P
Gyöngyösi Márton
Jobbik
Részletes eredmények