Belföld

Adósságalap: egyetlen kormánytag sem adakozott

forint(1)(430x286)(1).jpg (forint)
forint(1)(430x286)(1).jpg (forint)

Oda a kezdeti nekibuzdulás, az államadósság elleni alapba idén szinte már nem is érkezett pénz.

Civilek indították két éve az Összefogás az Államadósság Ellen Alapot, hogy csökkentsék a tartozást, amelyből minden hazai állampolgárra átlag bő kétmillió forint jut. A bő két és fél év alatt 285 millió forint érkezett, s ebből az idei rész már csak alig 20 millió – mondta a Blikknek az alap elnöke, Horváth Tihamér. Az idei felajánlások tehát a teljes, 22 000 milliárdos tartozás egymilliomod részét sem fedezik.

Horváth az alap elindulásakor megfogadta: befizeti az államadósság családjára eső részét, illetve egy állami gondozott után is törleszt. Így idén is 4 millió forintot adományozott – ezzel már 8 milliónál tart –, jövőre még ugyanennyit fog. Rajta kívül szintén 4 milliót ajánlott fel idén a testvére, s egy ötmilliós utalás is érkezett. Így ők hárman adták az idei bevétel 60 százalékát.

Indulásakor a kabinet és a kormánypártok is a kezdeményezés mellé álltak, de inkább csak szavakban. Alig tíz politikus nyúlt a zsebébe. Közülük legtöbbet, mintegy 5 milliót Surján László európai uniós fideszes képviselő adta, míg Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő 2 milliót, Schmitt Pál volt államfő úgy 1,1 milliót, s Navracsics Tibor igazságügy-miniszter is 700-800 ezret. De a mostani kormány tagjai idén már egy fillért sem adtak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik