A 18 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros lesz – közölte Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense az MTI-vel. (Erdő Péter ünnepi szentmisével fogadta október 14-én a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhely Szűz Mária-szobrát Budapesten, mivel azt a fővárosi Szent István-bazilikába szállították a kegyhely felújításának idejére. )
A sajtóreferens úgy fogalmazott: a mátraverebély-szentkúti kegyhelyet csaknem 2,5 milliárd forint európai uniós támogatással, teljes körűen felújítják, “hogy minden szempontból megfeleljen rangjának és a zarándokok 21. századi igényeinek”. Helyreállítják és korszerűsítik a 18. században épült templomot és a kolostort, bővítik a szűkös gyóntatóudvart, a búcsúknak helyet adó téren pedig elhelyezik a Szent István országfelajánlását ábrázoló mozaikkompozíciót. Az idelátogatók fogadására szállásokat is kialakítanak, ezenkívül száz embert befogadó rendezvényteremmel, múzeummal, étteremmel, turisztikai fogadóépülettel és kegytárgybolttal is bővül a búcsújáróhely.
A kegyhely “legféltettebb kincsét”, a Mária-szobrot Szent István király ereklyéje, a Szent István-bazilikában, a Szent Jobb közelében helyezték el a felújítások végéig.
Szent István-bazilika, Budapest
Fotó:MTI