Belföld

Erdő Péter az elhunyt főpásztorokért mutat be szentmisét Esztergomban

Erdő Péter Mindenszentek ünnepén, pénteken, majd Halottak napján, szombat reggel is celebrál ünnepi szentmisét az esztergomi bazilikában.

Kötelező Mindenszentek

Pénteken lesz mindenszentek, szombaton pedig halottak napja. Mindenszentek napja a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, amikor az összes szentet, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg, megünneplik a katolikus hívek.
Ez az ünnep eddig tanácsolt ünnep volt Magyarországon a katolikus híveknek, idéntől pedig ismét bekerült a kötelező egyházi ünnepek közé. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hívek számára kötelező a szentmisén való részvétel.

Egy kis történelem

Keleten már 380-ban megülték ezt az ünnepet, minden vértanúról megemlékezve. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be, aki – miután megkapta a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont – 609. május 13-án Mária és az összes vértanúk tiszteletére szentelte fel. III. Gergely pápa (731-741) kiszélesítette az ünneplendők körét: a “Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. November 1-jére IV. Gergely pápa (827-844) döntése értelmében került az ünnep.
Mindenszentek ünnepe Magyarországon 2000-ben, ötven év elteltével lett ismét munkaszüneti nap.

Halottak Napja

Az ezt követő halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezés napjává, ezekben a napokban gyertyát, mécsest gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére.
November 2-án a katolikus egyház minden elhunytról, de különösen is az egyház tanítása szerint a “tisztulás állapotában levő szenvedő lelkekről” emlékezik meg. Az egyház kezdettől fogva imádkozik a meghaltakért. A halottak napja mai formája a X. századra vezethető vissza: a cluny-i bencés szerzetesek már akkor ezen a napon emlékeztek meg az összes meghaltról.

Erdő Péter bíboros az elhunyt főpásztorokért mutat be szentmisét halottak napján, szombat reggel az esztergomi bazilika altemplomában .

Ajánlott videó

Olvasói sztorik