Belföld

Hoffmann: a két tankönyv nem kettőt jelent

tankonyv(2)(960x640).jpg (TANKÖNYV)
tankonyv(2)(960x640).jpg (TANKÖNYV)

Az új tankönyvellátó rendszerben akár nőhet is a tankönyvek száma egy-egy évfolyam és tantárgy esetében, emellett a pedagógusok továbbra is szabadon megválaszthatják segédeszközeiket.

Az államtitkár azzal a kedden elfogadott törvénnyel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Budapesten, amelynek alapján az iskolák fő szabály szerint évfolyamonként és tantárgyanként a tankönyvjegyzékben szereplő két tankönyvből választhatnak.

Hoffmann Rózsa úgy fogalmazott: a két tankönyv nem kettőt jelent, hanem sokkal többet, hiszen a törvény tantárgyanként, modulonként, iskolatípusonként, illetve az iskolák saját jóváhagyott kerettanterveiként korlátozta kettőre a tankönyvek számát. Így lehet, hogy például magyar irodalomban nyolcadik osztályban összességében nem a jelenlegi ötféle, hanem akár tízféle tankönyv lesz – tette hozzá.

Bár egy osztályban 25-30 különböző gyerek volt, a pedagógusok osztályonként eddig is csak egy tankönyvet használtak. A tankönyvek, ahogy eddig, a mindenki által elsajátítandó műveltségi anyag törzsét fogják tartalmazni, ezenfelül pedig a tanároknak továbbra is meglesz a szabadságuk, hogy bármilyen segédeszközt alkalmazzanak, vagy ajánljanak a diákoknak – fűzte hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik