Belföld

Deutsch Tamás beszólt “Géza ügyésznek”

Miután a Fidesz EP-képviselője által adott ultimátum lejárt, az ügyészség pedig visszautasította a vádjait, Deutsch Tamás újra megszólalt.

Korábban már írtunk róla, hogy a politikus ultimátumot adott az ügyészségnek, „mostantól számítva pontosan 72 órája maradt az ügyészségnek, hogy törvényes kötelezettségének végre eleget téve egyszer és mindenkorra felszámolja ezt a gennyláda náci hírportált” – írta akkor Deutsch.

Az egész ügy egyébként egy Kuruc.info-s plakát miatt robbant ki, amióta megszólalt az EP-képviselő az ügyben, azóta őt is zaklatják, „a söpredék tombol. A Kuruc.info összes olvasója gyalázkodó üzenetekkel és telefonálásokkal szórakoztat. Mind a nyolcan hívogatnak” – írta korábban.

Az ügyészség viszont visszautasította Deutsch Kuruc.infóval kapcsolatos vádjait, Fazekas Gáza szóvivő korábban hangsúlyozta, “az ügyészség általában nem szokott képviselők közéleti megnyilvánulásaira reagálni”, ugyanakkor durva kirohanásnak és valótlan állításoknak nevezte a politikus által írtakat.

Deutsch nem hagyja annyiban

Most újra megszólalt az európai parlamenti képviselő, legújabb Facebook-bejegyzésében a következőket írja:

„Egyem a szívét ennek a derék F. Géza ügyész-szóvivő-ügyésznek. Ez a drága ember olyan pöpec módon tudja visszautasítani a “valótlan kijelentéseket” és “durva kirohanásokat”, hogy könnybe lábad az ember szeme.”

Majd hozzátette, „ha mondjuk a sajtóközlemény gyártásra fordított energiák tizedét a törvények betartatásával kapcsolatos munkájukra fordították volna eleddig, akkor nem-e lehetne-e, hogy már évek óta hatalmas lyuk tátongana az online náci sajtópiacon a Kuruc.info felszámolása miatt?”.

Végül felajánlja a segítségét az ügyészségnek a képviselő, át fogja adni a szükséges, hivatalos papírokat, amelyek alapján érvényt lehet majd szerezni a törvényeknek, „mert Magyarországon egy náci (szenny)honlap működése törvénytelen” – zárja bejegyzését.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.