Belföld
forint (forint, )

Idős embereket vert át Vásárhelyen és Kisteleken

Jójárt Dániel

2013. 12. 08. 10:13

Egy 43 éves férfi szerint időseket csapott be úgy, hogy rendőrnek és polgárőrnek adta ki magát.

Korábban a témában:

A férfi ellen 9 bűncselekmény miatt javasolnak vádemelést a kisteleki nyomozók. F. Dezső, az idősek figyelmét elterelve, ellopta megtakarított pénzüket miután – rendőrnek vagy polgárőrnek álcázva magát – bejutott a lakásukba.

Hódmezővásárhelyen azzal csalt ki pénzt az áldozatoktól, hogy ismerősnek vagy valamely rokonuk ismerősének adta ki magát. A hiszékeny, jó indulatú idősek beengedték és pénzt is adtak neki.

Az egyik kisteleki lakosnál más nevére kiállított polgárőr igazolványt használt. Azt állította, hogy a férfihoz az éjszaka folyamán többen be akartak törni, de a bűncselekményt a rendőrség megakadályozta. Neki az a feladata, hogy felírja az otthon tartott bankjegyek sorszámát. Amikor előkerült a pénz, a gyanúsított inni kért. Amíg a sértett a konyhába ment, a férfi – a pénzzel együtt – gyorsan távozott.

A férfi Kistelek és Hódmezővásárhely mellett Sándorfalván és Gádoroson is hasonló bűncselekményeket követett el. A Kisteleki Rendőrkapitányság nyomozói 2013. június 17-én vették őrizetbe. A kisteleki rendőrök a nyomozást a napokban befejezték és az ügy iratait vádemelési javaslattal az ügyészségnek megküldték.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Kecskemét, 2017. szeptember 21.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter (b) és Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. (MBMH) ügyvezető igazgatója (az autóban) a Mercedes-Benz gyár összeszerelő üzemében Kecskeméten 2017. szeptember 21-én. Ezen a napon letették az autógyár közvetlen szomszédságában felépülő új képzési központ alapkövét.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.