Belföld

Plüssmackó ült Kövér helyére

kövér lászló (kövér lászló)
kövér lászló (kövér lászló)

Kövér László korábban önmagáról éppen azt mondta: "Olyan vagyok, mint egy plüssmackó"

A házelnök még októberben a Heti Válasznak adott interjút. Ebben egyebek közt azt mondta: “Évek óta olyan vagyok, mint egy plüssmackó. Bársonyos, puha és barátságos.” Szerinte ennek nem mondott ellent, hogy például a Fidesz-kongresszuson haramiaként utalt a szocialistákra, korábban pedig úgy fogalmazott: ha jövőre győznek, vége az országnak. Ez Kövér szerint nem mond ellent az ő plüssmaciságának, mert csak ténymegállapítás.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Szavai után persze el is készült az első mozgókép is a plüssmackós Kövérről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik