Belföld

Ezért nem kíváncsi a Fidesz a volt adóellenőrre

horváth andrás (horváth andrás, )
horváth andrás (horváth andrás, )

A párt szerint Horváth András bűncselekmények elkövetésével vádol másokat, így az igazságot az ügyészségnek kell kiderítenie, ami nem a parlamentben van,

Ahogy arról már korábban beszámoltunk: a Fidesz-frakció képviselői nem vesznek részt a számvevőszéki és költségvetési bizottság ellenőrző albizottságának szerdára meghirdetett ülésén, amelyen – a meghívó szerint – Horváth András egykori adóellenőr meghallgatását tervezték.

Balla György, a Fidesz frakcióigazgatója azzal magyarázta a nagyobbik kormánypárt képviselőinek távolmaradását a parlamenti albizottság ülésétől, hogy a volt adóellenőr bűncselekmények elkövetésével vádol másokat, ezért az igazságot bűnvádi eljárásban kell tisztázni, ami az ügyészség feladata. “Az ügyészség viszont nem a Parlamentben található” – írta az MTI-nek küldött közleményében a fideszes politikus.

Tájékoztatását azzal zárta – utalva távolmaradásukra -, hogy “a fentiek értelmében” a testület nem fog ülésezni szerdán.
Horváth András parlamenti albizottsági meghallgatásának terve a jobbikos Z. Kárpát Dániel vezette testületnek a parlamenti honlapon közzétett meghívójából derült ki.

A napirend szerint nemcsak Horváth Andrást, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) korábbi adóellenőrét hívták meg – aki szerint nagyobb hazai cégek és multinacionális vállalatok több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál -, hanem a NAV más vezetőit, valamint Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert és elődjét, Matolcsy György jegybankelnököt is.

Az ellenőrző albizottság eddig mindössze egy hatperces ülést tartott tavaly februárban. Idén júniusban elmaradt a héttagú – négy kormánypártiból és három ellenzékiből álló – testület ülése, mivel csak a jobbikos elnök jelent meg.

Horváth András nyilatkozatai miatt az LMP parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, ehhez azonban nem gyűlt össze a szükséges számú aláírás. Az MSZP javasolta az egykori adóellenőr gazdasági bizottsági meghallgatását, míg a Párbeszéd Magyarországért a költségvetési bizottságba indítványozta meghívni Horváth Andrást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik